Belföld

Közel jár az összefogáshoz Bajnai és Mesterházy

Bajnai-es-Mesterhazy(960x640)(1).jpg (bajnai gordon, mesterházy attila, )
Bajnai-es-Mesterhazy(960x640)(1).jpg (bajnai gordon, mesterházy attila, )

A következő hetekben programegyeztetéseket folytat az MSZP és az Együtt-PM szövetség. Ezután tárgyalnak közös jelöltekről, listáról, stratégiáról és a miniszterelnök-jelölt személyéről.

A két párt vezetősége szombaton állapodott meg egymással. Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője újságíróknak elmondta: lépcsőzetesen haladnak a tárgyalásokkal, de céljuk egy átfogó, győzelemre vezető, új korszakot nyitó megállapodás.

Mesterházy Attila MSZP-elnök közölte: elsőként négy témáról – alapelvekről és közjogi kérdésekről, gazdaság- és társadalompolitikáról, valamint a külkapcsolatokról – folytatnak egyeztetéseket, a tervek szerint július közepéig A közös jelöltekről ősszel, az egyéni körzetek felmérése után lehet megállapodás – tette hozzá. A tárgyaláson kiderült: mindketten elképzelhetőnek tartják, hogy a másik vezesse az ellenzéki szövetség közös listáját – mondta az MSZP elnöke.

Közvélemény-kutatási adatok alapján a két párt közül az MSZP áll jobban: az Ipsos szerint a választókorú népességben az MSZP támogatottsága 15 százalék, az Együtt-PM-é 4, míg a biztos pártválasztók között 27, illetve 8 százalékon állnak. A politikusok népszerűségi sorrendjében Mesterházy Attila valamivel megelőzi Bajnai Gordont.

A Medián legutóbbi felmérése szerint az MSZP 23, az Együtt-PM 10 százalékon áll a biztos szavazók között, ugyanakkor Bajnai Gordont a kormányváltást akaró választók 35 százaléka tartja megfelelőbbnek az ellenzék vezetésére és 37 százalék miniszterelnöknek, míg a Mesterházy Attilát 30, illetve 29 százalék. A Tárki vizsgálati eredménye szerint az MSZP támogatottsága a teljes népességen belül 11, a pártválasztóknál 22 százalék, az Együtt-PM pedig 5 és 10 százalékon áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik