Belföld

Áll a színpad – készülnek a három napra

Pénteken reggel felállították a Bessenyei Ferenc Művelődis Központ előtt a színpadot. Kint vannak a hangfalak, felszerelték a fénytechnikát, és már a standok is épülnek. A hétvégén sok ezer embert várnak a vásárhelyi programokra.

A dr. Rapcsák András utca vélhetően ismét megtelik látogatókkal, szórakozni vágyókkal. A művelődési központ előtt pénteken reggel már állt a színpad, annak áramellátását végezték, hiszen jelentős hang és fénytechnikával is készülnek a produkciókra.

A sétálóutcán többek között zenél és énekel majd a Peter & Pan, Dolhai Attila és Janza Kata, a Városi Fúvószenekar, a Dodgem, a Gypo Circus, a Paddy and the Rats, és a Blues Bell. Sőt mit több találkoztunk Vásárhely ikonikus figurájával, Gyurikával, aki szintén kilátogat az este kezdődő programokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik