Belföld

Ötmillió forint nyugdíjas kluboknak

Szerdán délelőtt a szegedi városházán adták át az idősügyi keret ez évre jutó öt millió forintos támogatását, amelyet a város nyugdíjas szervezetei közösségi célokra használhatnak fel.

A szegedi önkormányzat – több éves hagyománynak megfelelően – az idén is idősügyi keretet különített el a város költségvetésében, ami a kormányzati megszorítások miatt most kevesebb, mint az elmúlt években, hiszen a város 2013-as költségvetése fele a korábbinak.

Idős Boros Gyula, az önkormányzat idősügyi referense az ünnepség előtt elmondta: összesen 57 pályázat érkezett az alapra, amelyeket a jelenleg bejegyzett több mint hetven nyugdíjas klub közel tízezer tagja nevében adtak be a szervezetek.

Az önkormányzat Egészségügyi és Szociális Bizottsága háromszori nekifutásra tudta csak a keretet elosztani, a végeredményt 4-3 arányban szavazta meg a fideszes többségű bizottság. Így az alapból végül mind az 57 pályázó szervezet részesült: 50 ezertől 150 ezer forintig kaptak támogatást közösségi célok megvalósítására a szegedi nyugdíjas szervezetek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik