Belföld

Jobban kihasználná a Dunát Tarlós

Csak azt nem mondta meg, hogyan.

A főváros szeretné jobban kihasználni a Duna adta lehetőségeket, s a vonatkozó fejlesztési terveket a kormányzat is támogatja – mondta Tarlós István főpolgármester hétfőn a „Budapest és a Duna” című városstratégiai konferencián.

A főpolgármester a legalapvetőbbnek nevezte, hogy a fővárosban olyan „egészséges, emberléptékű” fejlődés valósuljon meg, amely a sajátosságok megtartása mellett kompatibilis más európai nagyvárosokkal, tehát a közös trendek mellett Budapestnek a saját lehetőségeit is meg kell találnia.

Tarlós István utalt arra: ehhez fel kell térképezni a meglévő erőforrásokat, és el kell érni, hogy a gazdasági, kulturális és társadalmi élet szereplői, a városlakók közös ügyként tekintsenek Budapest jövőjére. Ez a 2030-ig szóló fejlesztési terv központi célja – jegyezte meg.


Fotó: MTI / Kallos Bea

A főpolgármester azt mondta, hogy a „Duna – ha néha rá is ijeszt a városra, ha meg is tréfál bennünket – Budapest éltető eleme”.

Kiemelte, hogy a folyónak mindig központi szerepe volt, eleinte a halászatban, a kereskedelemben, az iparban és a közlekedésben, ma pedig a turisztika területén és a vízhasznosításban.

A Duna menti területek fejlesztési tanulmánytervére utalva Tarlós István leszögezte: a város még jobban szeretné kihasználni a lehetőségeket, élénkíteni a várost, s a kapcsolódó tervek mögött határozott kormányzati támogatás is van.

Ha felidézné, hogyan védekezett – többek között – Budapest a Duna áradás ellen, itt megtalálja cikkeinket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik