Belföld

Emberibbnek kell lenni az infokommunikációs világnak

Ez egy nemzetközi program konferenciáján hangzott el a szegedi Agórában.

A FuturlCt nemzetközi program arról szól, hogy Magyarország a nemzetközi információs porondon labdába rúgjon – mondta el a  Dr. Szeged24-nek Bilicky Vilmos és Farkas Richárd egyetemi adjunktus. A program másfél milliárd forinttal gazdálkodik, amelyet a Széchenyi Tervből kaptak a kutatók. A két professzor elmondta, hogy százan dolgoznak a projektben, amely nem csupán kutatási, hanem ipari célokat is szolgál. A két kutató elmondta, hogy egy tudásbázist szeretnének felépíteni a program során, amely tudományos technológiai megoldásokat tud nyújtani a hazai és nemzetközi érdeklődőknek.

A két professzor úgy vélte, hogy manapság azé az előny, akié az információs adat. De szerintük az infokommunikációs világnak kell közelíteni az egyszerű emberekhez, és nem fordítva. A professzorok szerint olyan tudományos információs alkalmazásokat kell csinálniuk a szakembereknek, amelyek megkönnyítik az egyszerű emberek életét és profitálnak belőle maga az mobilfóniás civilizációt alkotó szakemberek is.

Farkas Richárd hozzátette: a program célja az is, hogy a szegedi egyetem felkerüljön a nemzetközi térképre, és a hazai és nemzetközi egyetemi központok kapcsolatba tudjanak lépni egymással úgy, hogy a szegedi egyetem legyen a tudásbázis központja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik