Belföld

A győriek nem félnek, de nagy károkra számítanak

arviz-Gyor(210x140)(1).jpg (árvíz Győr)
arviz-Gyor(210x140)(1).jpg (árvíz Győr)

A Győr24 megkérdezte a győrieket arról, hogy tartanak-e a rekord méretű árvíztől. Cikkünkben a városban készült legfrissebb fotókat is megtekinthetik.

Mind a Szigetközben, mind pedig Győrben a víz az úr, igaz Rajkánál már apad a Duna, csakúgy, ahogy Dunakilitin, Dunaremetén és Nagybajcson is. A Mosoni-Duna ugyanakkor még minimális emelkedést mutat Mecsérnél. Győrújfalunál – hála az önkéntesek és a hivatásos szakemberek kitartó munkájának – még nem szakadt át a gát, és nemcsak a településen élők, de a győriek is abban bíznak, hogy ez nem is fog bekövetkezni. A kisalföldi megyeszékhelyen a Győr24 által megkérdezettek szerint nem lesz gond a védművekkel, mint mondják, a mostani felkészülés jóval alaposabb, mint 2002-ben, vagy 1954-ben volt.

73 éves vagyok, de ilyen árvizet még nem láttam. Bár én már segíteni nem tudok, az egész családom, még az unokáim is kint vannak a gátakon, hogy amit csak tudnak, mindent megtegyenek városukért és a környező településekért. Elszomorító, hogy mit hagyott maga után az árvíz Németországban és Ausztriában, az viszont örömmel tölt el, hogy ilyen mértékű összefogást, mint ami hazánkban tapasztalható azt egyik országban sem láttam” – mondta a Győr24-nek Németh Károly.

Én átéltem az ’54-es árvizet, akkor az egész Sziget úszott. A rászorultakat Pannonhalmára vitték, mások családoknál, rokonoknál szálltak meg. Én optimista vagyok a mostani helyzettel kapcsolatban, hiszen példátlan összefogás érzékelhető, a befektetett munka pedig biztosan meghozza az eredményt” – ezt már egy másik olvasónk, Dodonka László hangsúlyozta, miközben a lezárt Kossuth-híd tetején beszélgettünk.

A hétvégi házam a Szúnyog-szigeten már napok óta víz alatt van, de mivel ártérre épült, fel voltam készülve a legrosszabbra. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy félek, mert nem félek, hiszen napok óta rakják a homokzsákokat városszerte. Az viszont biztos, hogy nagy lesz a kár, és nemcsak az én épületemben” – nyilatkozta portálunknak Szabó Tibor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik