Belföld

Választási részvételre buzdít a Polgári Platform

szavazas(1)(210x140)(7).jpg (szavazás, parlamenti választások, voks)
szavazas(1)(210x140)(7).jpg (szavazás, parlamenti választások, voks)

A Polgári Platform elnevezésű egyesület célja, hogy a következő hónapokban nyilvános akciókkal hívja fel a figyelmet a közösségi döntésekben való állampolgári részvétel fontosságára.

Kész Zoltán elnök a bemutatkozó sajtótájékoztatón azt mondta, a Szabad Piac Alapítvány barátai és támogatói által létrehozott, pártoktól független civil szerveződés célja, hogy ráébresszék az embereket arra, vegyék a kezükbe a sorsukat, és 2014-ben minél többen elmenjenek szavazni.

Közölte, a mostani sajtótájékoztatóval elindított, “Rajtam múlik” elnevezésű kampánnyal az egyéni felelősségvállalás fontosságára akarják a figyelmet felhívni. Azt hangoztatta, meggyőződésük szerint a demokrácia megőrzésének legjobb módja az, ha az emberek részt is vesznek abban.

Szavai szerint az egyesület sem párthoz, se szerveződéshez nem kötődik, mint fogalmazott, vannak köztük “konzervatívok, liberálisok, hölgyek, urak, lilák, zöldek, fiatalok és nem annyira fiatalok”.

Az MTI kérdésére elmondta, az egyesület május 29-én alakult meg, bírósági bejegyzése azonban még nem történt meg. Közölte, jelenleg 11 tagja van a civil szervezetnek, és soraikba várják a hasonló értékeket vallók csatlakozását, ehhez két elnökségi tagi ajánlás kell.

A sajtótájékoztatón megjelent Koltai Róbert színművész, filmrendező arról beszélt, azért támogatja a kezdeményezést, mert az “hangsúlyozottan nem pártérdekekről szól”. A színházban sincs jobb-, meg baloldal, hanem aktív részvétel van – fűzte hozzá. Megjegyezte, négyévente mindig elcsodálkozik azon, hogy egyetlen ember is akad, aki nem megy el szavazni.

Somogyi Zoltán (politikai elemző, az MDF volt kampányfőnöke) az egyesület egyik elnökségi tagja a sajtótájékoztató után az MTI-nek a várható akciók részleteiről nem kívánt részleteket elárulni, ám jelezte, “szervezeti partnerségben” gondolkodnak, ez azt jelenti, hogy más civil szervezetekkel együtt tevékenykednek majd. Azt mondta, pártokkal semmilyen kapcsolatot nem keresnek, és nem is kívánnak együttműködni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik