Belföld

Váci agyhártyagyulladás: nem volt mulasztás

korhaz(210x140)(2).jpg (kórház, )
korhaz(210x140)(2).jpg (kórház, )

Internetes hozzászólások szerint az ÁNTSZ későn kapcsolt, a szülőknek pedig senki nem mondta, milyen gyógyszert adtak a gyerekeknek, és miért. A tisztiorvosi szolgálat szerint nem hibáztak.

Előző héten, szombat hajnalban meghalt egy gimnazista lány Vácon. A tragédiáról, illetve az azutáni intézkedésekről szóló cikkünk alatt több kommentelő azt állította: a szülőket nem tájékoztatták arról, hogy az áldozat diáktársainak miért adtak gyógyszert, egyben azt is kifogásolták, hogy annak ellenére, hogy szombat hajnalban hunyt el a lány, az ÁNTSZ csak hétfőn kezdte meg a járvány elleni védekezést.

Az ÁNTSZ a Hír24 érdeklődésre cáfolta, hogy a védekezés hétfőn kezdődött meg. Írásos válaszukban közölték: a gyógyszer alkalmazását a hétvégén a helyi egészségügyi dolgozók saját döntésük alapján megkezdték, bár akkor még nem lehetett tudni a halál pontos okát.

„A járványügyi hatóság vasárnap délelőtt értesült az esetről, illetve arról, hogy a tragikus esetet fertőző agyhártyagyulladás is okozhatta. Ezután azonnal kikérdezték azokat az egészségügyi dolgozókat (háziorvos, mentőtiszt, halottvizsgálatot végző orvos), akik találkoztak a beteggel és vizsgálták a lányt. A tünetek alapján egyikük sem valószínűsítette a fertőző agyhártyagyulladás diagnózisát, ezért nem is jelentették azt” – tették hozzá, arra viszont már nem tértek ki, hogy ha az egészségügyi dolgozókban ez nem merült el, akkor ki árulta el nekik, hogy fertőző agyhártyagyulladás állhat a háttérben.

„A helyi népegészségügyi intézet intézkedett arról, hogy a boncolás soron kívül történjen meg, így került sor a mintavételezésre hétfőn. Amint alapos indokkal feltételezhetővé vált ez a betegség, azonnal elkezdődtek az intézkedések” – hangúlyozták.

Kérdésünkre, hogy a hétfői intézkedés nem volt-e késői, hiszen több mint két nappal a lány halála után kezdődött a hivatalos gyógyszerosztás, a tisztiorvosi szolgálat azt mondta: nem, mivel a kontaktust követően 2-10 napon belül, de leggyakrabban 7 napon belül alakul ki az invazív megbetegedés. Hozzátették: a betegség gyanújának, diagnózisának felállítását követő 24 órán belül indokolt megkezdeni a kemoprofilaxist.

Kérdés viszont, hogy akkor most a gyanú vagy a diagnózis felállítása a lényegesebb kezdőpont. Ha ugyanis a gyanú, akkor a hétfői intézkedés bizony későinek számít.

Az ÁNTSZ arra a kérdésünkre, hogy valóban nem értesítették hivatalos módon a szülőket arról, hogy miért kapták a gyógyszert, azt mondta, információik szerint az iskolaorvos hétfőn délelőtt értekezlet keretében tájékoztatta az iskola valamennyi pedagógusát. Ezután az osztályfőnökök a diákok körében (17-18 éves fiatalok) tették meg ugyanezt.

„Ezen túlmenően az iskolaorvos az osztályokban külön tájékoztatást is tartott. Ő úgy informálta a járási népegészségügyi intézetet, hogy a szülők értesítését az iskola az elektronikus naplón keresztül oldja meg” – tették hozzá. Az ÁNTSZ szerint egyébként ilyen esetekre vonatkozóan nincs előírt eljárásrend a szülők tájékoztatásának módjára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik