Belföld

Nemzeti italbolt lehet a következő lépés

A hazai szeszkereskedelem és –gyártás lehet a gazdaságpolitika következő kitüntetett célterülete – írja a Magyar Narancs.

A lap birtokába került – a gazdasági tárca számára készített – feljegyzés szerint feltűnt a kormányzati koncepciók közt a párlatként vagy hidegen kevert szeszes italokként forgalmazott alkoholok „szakboltokba” terelése. Az új szabályozás kialakításánál fontos szempont a kormány alapvető célkitűzése, hogy a társadalom egészségének javítása érdekében a károsító termékek piacát fokozatosan korlátozás alá vonják. Emellett kiemelt cél, hogy megtisztítsák a kereskedelmi célú szeszpiacot az adókerülőktől, különös tekintettel az illegális importárura.

A teljes kitiltást azért nem javasolják, mert „annak a kívántnál nagyobb mértékű munkaügyi, vállalkozási és egyéb szempontú hátrányos következményei” lennének. Szakértői becslések szerint csaknem 150 milliárd forint a magyarországi szeszforgalom mértéke.

A cikkből kiderül az is, hogy miért dőlnének be várhatóan a kisboltok az intézkedés miatt, és hogy be lehet-e illeszteni ebbe a koncepcióba a házi pálinkafőzést, melynek engedélyezése Orbán Viktor diadala volt.

Az MSZP úgy reagált a hírre, hogy a “trafikmutyi” után itt a “szeszmutyi”. Török Zsolt, a párt szóvivője szerint ha a hírek igazak, akkor az azt jelenti, hogy a “tolvajkormány” három év után rá akarja tenni a kezét a szesziparra, az alkoholforgalmazásra is, miután már lenyúlták a magánnyugdíj-megtakarításokat, kihúzták a földet a gazdák lába alól és szétverték a szerencsejáték-ipart, tönkretéve ezzel 40 ezer család megélhetését. Hozzátette: a “trafikmutyi” pedig jelenleg is a zajlik, a kormány ezzel szintén 40 ezer család megélhetését tette tönkre, csak azért, hogy ötezer “csókos” jól járjon.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik