Belföld

Jogtalan volt a Jobbik által felvett vízelzárás

Az akciót rögzítették a jobbikosok.

A miskolci polgármester szerint hétfőn törvénytelenül zárt ki a vízszolgáltatásból több családot a Miskolchoz tartozó Lyukó-völgyi kertszövetkezet. Kriza Ákos álláspontja szerint lakossági fogyasztókat csak a víziközmű törvény szigorú szabályai szerint lehet a vízfogyasztásban korlátozni, vagy abból kizárni – írta közleményében a politikus.

A notórius nem fizető fogyasztókkal szemben el kell járni, de erre vannak törvényes eszközök. Az önkormányzat ezért felhívja az érintett kertszövetkezetet a vízszolgáltatás azonnali helyreállítására – fogalmazott a polgármester.

A Jobbik hétfőn jelentette be, hogy a lyukói Kohász Kertszövetkezet jelezte: elfogyott a türelem, saját kezükbe veszik a renitensek megrendszabályozását Miskolcon, és ezért több olyan fogyasztót kizárták a vízszolgáltatásból, akik hónapok óta nem fizetik a vízdíjat. A vízelzárást a Jobbik videón rögzítette.

Jakab Péter, a párt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének alelnöke korábban azt mondta: azt várják, hogy a hatóságok intézkedjenek, hiszen az érintett ingatlanokban kisgyermekek tartózkodnak úgy, hogy “most már sem a putrikban, sem azok 150 méteres körzetében nincs vízvételi lehetőség.”

“Olyan gyermekveszélyeztetés alakult ki a területen, hogy az azonnali és radikális beavatkozást igényel a gyermekvédelem részéről” – fogalmazott.

Kriza Ákos polgármester közleményében azt írta: “a Jobbiknak a vízelzárási akcióban való részvételével kapcsolatban az a véleményem, hogy több mint ízléstelen, amikor egy párt, politikai haszonszerzés céljából, vélelmezhetően törvénysértésbe rángat bele egy civil szervezetet, sőt, képviselői a cselekmény végrehajtásában is tevékenyen részt vesznek.” Mint írta: a városi vízszolgáltató társaság a Lyukó-völgyi közkutat továbbra is üzemelteti.

Az MTI-hez a miskolci cigány nemzeti önkormányzat is közleményt juttatott el, amelyben egyebek mellett ez áll: “a náci ideológiából merítő populista párt legújabb akciójának hatására olyan fokú gyermekveszélyeztetés alakult ki a területen, hogy az azonnali és radikális beavatkozást igényel a hatóságoktól”.

A szervezet képmutatásnak nevezte, hogy a szakembereket arra szólítják fel, hogy vegyék védelembe a gyerekeket, ha pedig ez nem vezet eredményre, emeljék ki őket a családból.

A jogszabályok kellő ismerete nélkül próbálják megfélemlíteni az embereket úgy, hogy valós igény nincs bennük a jogszabályok megismerésére – olvasható a kisebbségi önkormányzat közleményében.

Az alapvető jogok biztosa szerint a víz hiánya rendkívül súlyos veszélyeztetettséget jelent. Szabó Máté közölte: soron kívüli tájékoztatást vár, mit tesz az önkormányzat ebben a helyzetben.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik