Belföld

Bővíti magyarországi gyárát a Hankook

Bővíti magyarországi üzemét a dél-koreai Hankook gumiabroncsgyártó cég - jelentette be Szu Szung Hva, a vállalat globális vezérigazgatója szerdán Budapesten, miután az Országházban megbeszélést folytatott Orbán Viktorral. A miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy Dél-Korea magyarországi gazdasági jelenléte egyre növekszik.

A vezérigazgató közölte, hogy 2013 és 2015 között egy 313 millió eurós (90 milliárd forint) beruházást hajtanak végre. Az immár harmadik bővítéssel a jelenleg évi 12 millió darabos termelési kapacitás 17 millió fölé emelkedik. A fejlesztés nyomán 950 új munkavállaló léphet be a Hankook Tire gyárába, így az 3300 embert foglalkoztató nagyüzemként működhet majd a jövőben – mondta sajtónyilatkozatában Szu Szung Hva.

A Hankook magyarországi abroncsgyára Dunaújváros és Rácalmás határában fekszik. A globális vezérigazgató felidézte, a Hankook Tire magyarországi üzemében hat éve indult el a termelés. Az azóta eltelt időben a magyar kormány aktív támogatásával, Rácalmás és Dunaújváros lakóinak segítségével, valamint a cég munkatársai szorgalmának köszönhetően az üzem stabilan működik – hangsúlyozta.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy egész Európában használják a Magyarországon előállított abroncsokat. “A mennyiség növekedésével még több vásárlóhoz juttathatjuk el a Hankook Tire termékeit, jó lehetőséget kínálva egyben ahhoz is, hogy cégünk egy kategóriával feljebb léphessen” – fogalmazott Szu Szung Hva.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédében azt emelte ki, hogy a Hankooknak világos, hosszú távú elképzelései vannak, a magyar kormánynak pedig világos víziója az ország jövőjéről, és “ennek a kettőnek a tartalma egybeesik”. Megjegyezte, a Hankook gumiabroncsait olyan gépek állítják elő, amelyeket nem lehet egyik napról a másikra összepakolni és elvinni máshová. “Aki egyszer egy ilyen terméket gyártó gépsort valahol elhelyez – mondjuk, Rácalmáson, Dunaújváros szélén -, az hosszú ideig ott fog maradni, és amikor arról gondolkodik, hol fejlesszen, akkor ott fog fejleszteni, ahol az előző gépsora is van” – mondta a kormányfő, hangsúlyozva, hogy a Hankook magyarországi jelenléte hosszú távú.

Orbán Viktor – a dél-koreai vállalatvezető szavait idézve – azt mondta, hogy a Hankook a földrajzi fekvés, a képzett magyar munkavállalók és a kormányzattal való együttműködés lehetősége miatt döntött Magyarország mellett. A miniszterelnök megerősítette, a mostani bejelentés is bizonyíték arra, hogy működik a kormány újraiparosítási programja, ahogyan arra is, hogy Magyarországban sokkal nagyobb lehetőség van a világgazdaság szempontjából, mint amit eddig sikerült kihasználnia. Ezért szövetségeseket kell találni, hogy “a bennünk rejlő potenciált másokkal együttműködve minél inkább kamatoztathassuk” – tette hozzá a miniszterelnök.

A kormányfő örömét fejezte ki, hogy Dél-Korea magyarországi gazdasági, ipari jelenléte egyre növekszik, majd méltatta a Hankook vállalati kultúráját. A nyilatkozatok után a felek partnerségi megállapodást írtak alá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik