Belföld

Az erőszakra nincs mentség

erőszak (erőszak)
erőszak (erőszak)

Az erőszak áldozatainak megsegítésére indul karitatív kampány a Murder - Gyilkos tárlat, a NANE egyesület és a Patent egyesület összefogásával.

113 gyilkosság történt hazánkban tavaly. A legtöbbször indulat és nyereségvágy áll a háttérben, de nem ritka a szexuális indíték sem – mondta Kovács Lajos nyugalmazott nyomozó ezredes a szerdai sajtótájékoztatón. A nyomozó szerint ez a szám csökkenő tendenciát mutat, mert az előző négy-öt évben, átlagban, évi 160-220 gyilkossági volt Magyarországon.

Doszpot Péter egykori gyilkossági nyomozó szerint sokszor olyan banális okok miatt történik tragédia, mint például kamaszok körében a játéktól való eltiltás, harag vagy kisebb nézeteltérés. Sok esetben viszont nehéz összerakni a képet, Doszpot azt mondta, a rendőrök feladata elsősorban az elfogás és nem az okok keresése.

Fotó: Shutterstock

Kivégzés

Mindkét nyomozó kiemelte, hogy az elmúlt években sok olyan eset történt, amikor a házastárson, barátnőn kívül a családot is kivégezte az elkövető.

Legutóbb pár napja történt családi tragédia. Egy 34 éves nőt és 56 éves édesanyját ölték meg Szigetszentmiklóson. Bár tárgyi bizonyítékok ezt egyelőre még nem támasztják alá, a jelenlegi adatok azt mutatják, a gyilkos a fiatalabb nő volt élettársa lehetett, aki később vonat elé vetette magát.

Bűn

Németh Zsolt kriminológus azt mondja a bűn és a bűnözés mindig is érdekelte az embereket. Legtöbbször családi trauma áll a háttérben. Kiskori bántalmazás, pohárcsörömpölés, ami aztán mély nyomot hagy a gyerekben. A szakember úgy látja, az ilyen családoknak segítségre van szükségük, ami nem feltétlen a rendőrség hatásköre, hanem sokkal inkább egy civilszervezeté esetleg a gyermekjóléti szolgálaté. Megírtuk, Gyurkó Szilvia gyermekjogász is ebben látja a lehetőséget.

Segítség

Azért, hogy megelőzzék ezeket a tragédiákat, a NANE és a Patent egyesület igyekszik segítséget nyújtani a bajba jutottaknak. Wirth Judit a NANE egyesület elnöke szerint, a magyar jogszabályozás az oka annak, hogy ennyi tragédia történik hazánkban.

A családon belüli erőszak halálos áldozatainak száma Magyarországon körülbelül háromszor magasabb, mint bárhol a demokratikus világban. Ha Magyarországon úgy működne a családon belüli erőszakkal szembeni fellépés a jogszabályok és a jogalkalmazás szintjén, mint az Egyesült Államokban, akkor hazánkban évente 40 nőt ölne meg a partnere a jelenlegi 72 helyett. Ha a megelőzés és a beavatkozás elérné nálunk a spanyolországi szintet, akkor 15 család gyászolna a jelenlegi 72 helyett évente, ha pedig a németországit, akkor 18 – közölte Wirth.

Annyit viszont már sikerült elérniük, hogy hozzátartozó bántalmazása helyett háztartáson belüli erőszaknak nevezik majd a július 1-jén életbe lépő büntető törvénykönyv (Btk.) új tényállását. Azt is büntetni fogják, ha az elkövető megalázza vagy súlyos nélkülözésnek teszi ki hozzátartozóját, amiért akár öt évet is kaphat.

Aki támogatni szeretné a kezdeményezést, az a MURDER – A GYILKOS TÁRLAT kiállítás előterében található Shopban (Vörösmarty tér 1. III. emelet) megveheti a NANE kiadványait és ajándéktárgyait. Ezzel 50-50 százalékban a NANE bántalmazott nők és gyerekek segélyvonalát, és a PATENT Jogsegély telefont támogatják. A tárlat nagy népszerűségnek örvend, ezért döntöttek a szervezők a három hónapos hosszabítás mellett, illetve azért, hogy segítsék a nőszervezetek munkáját.

Kiállítás

Ahogy arról korában a Hír24 is beszámolt, a Murder című tárlat a világ leghírhedtebb gyilkosait és azok történeteit mutatja be egy high-tech kiállításon keresztül. A különböző rémtetteket különböző szobákban ismerhetjük meg. A tárlat főként ledfalakkal, filmvetítésekkel, fényekkel, életnagyságú bábokkal és művéres preparátumokkal operál. Nem ijesztő, inkább nyomasztó.

Találkozunk többek közt a szűzvérben fürdőző Báthory Erzsébettel, a karóba húzó Vlad Tepessel, a prostikat gyilkolászó Hasfelmetszővel, a bostoni fojtogató Albert de Salvóval, az őrült orosz Andrej Csikatyilóval, a fiúkat kínzó Pogó bohóccal, a nőket erőszakoló Ted Bundyval, a brutális Ed Geinnel és a Ku Klux Klánnal is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik