Belföld

Pedagógus-béremelés: vagy lesz, vagy nem

Benne van a költségvetésben a béremelés forrása – mondja az egyik Fidesz-alelnök. Nincs benne – mondja a másik.

A Hír TV vendége volt az utóbbi napokban a Fidesz két alelnöke, s mindketten beszéltek a pedagógus-életpálya részét képező tanári béremelésről. Mindkét alelnök kompetens a témában: az egyik a párt oktatáspolitikusa, az oktatási bizottság elnöke, volt szakminiszter, a másik pedig a regnáló nemzetgazdasági miniszter.

Pokorni Zoltán és Varga Mihály ugyanakkor egymásnak szögesen ellentmondó nyilatkozatot tettek.

Szombaton Pokorni a P8 című műsor vendége volt. Az életpályamodellel kapcsolatban kifejtette: „A legnagyobb kérdés, van-e rá pénz. Van. Ott van a költségvetésben és meg is fogják kapni a pedagógusok”. Azt is hangsúlyozta, hogy az erre szánt összeget – ami idén 70, jövőre 210 milliárd forint – nem érinti a nemrég bejelentett zárolás.

Két nap múlva a kormányközeli televízió Magyarország élőben című műsorában Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter viszont azt mondta a pedagógus-béremelésről: „Az erre szánt összeg nincs betervezve a költségvetésbe.” Ugyanazokat a szavakat használta, mint tavaly nyáron az elődje, Matolcsy György: „Ha a gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, akkor lesz béremelés.”

A korábban törvényben rögzített pedagógus-életpályamodell – amely szerint szeptembertől a pedagógusok alapilletménye egyetemet végzettek esetében a jelenlegi minimálbér 200 százaléka, főiskolát végzetteknél  a jelenlegi minimálbér 180 százaléka lesz – bevezetésének elhalasztása már a 2012 áprilisában kiadott Széll Kálmán terv 2.0-ban felmerült. A terv azt írta, hogy akkor indulhat a tervezett időben a modell, ha a makrogazdasági és költségvetési feltételek ezt megalapozzák. „Ha a körülmények nem adottak, vizsgálandó a 2014. januártól történő bevezetés lehetősége.”

Októberben Matolcsy György be is jelentette, „a hatékonyabb közszféra bér keretében” a tanári bérek megemelését elhalasztja a kormány. Igaz, hozzátette, ha a jövő év közepén a magyar költségvetés és növekedés jobb lesz (a felülvizsgált 1 százalékos növekedésnél), akkor esetleg mégis lehet szó az életpálya beindulásáról.

Azóta Matolcsy ment, Varga jött, a kormányzati ígérgetés – kisebb nagyobb vehemenciával – viszont továbbra is zajlik.

Hogy lesz-e béremelés, arra viszont – annak ellenére, hogy azt törvényben rögzítették! – továbbra sincs semmi garancia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik