Belföld

Később kap gyereket, aki előítéletes

gyerekek (gyerekek, )
gyerekek (gyerekek, )

Átlagosan négy évet kell várakoznia ma Magyarországon egy családnak, ha örökbe szeretne fogadni egy gyermeket, ugyanis tízből jó, ha két örökbefogadásra vállalkozó szülő venne magához roma származású gyermeket - írja a keddi Népszabadság.

Kapcsolódó cikkek

Ezért, noha az örökbe adható gyermekek száma évente nagyjából kétezer körül mozog (az állami gondoskodásban élő 21 500 gyermek közül), évente nyolcszáz gyermek kerül örökbefogadó családokhoz. Az utóbbi időben azonban némi elmozdulás látható a lap szerint: a középosztálybeli, illetve a szociális szférában dolgozó, örökbefogadni szándékozó párok egyre többször nyilatkoznak úgy, hogy nem számít nekik a származás, ők azután hamarabb is jutnak gyermekhez.

A lap szerint nem csupán a bőrszín, hanem az életkor is jelentős visszatartó erő: egy tízéves gyermeket már “túlkorosnak” ítélnek a leendő szülők. A KSH adatai szerint ugyanakkor minden második örökbefogadható gyermek betöltötte már a 10. életévét, a háromévesnél fiatalabb örökbefogadható gyermekek aránya mindössze négy-hét százalék.

Minden ötödik örökbefogadott gyermek külföldi állampolgárokhoz kerül: 2007 és 2009 között Olaszországba adták örökbe a legtöbb gyermeket (mindhárom évben 80 kiskorút). Az örökbefogadó országok listájának az élén szerepel még Spanyolország, Norvégia, az Egyesült Államok, Franciaország és Hollandia. A spanyol és az olasz szülőknél nem számít a bőrszín, nem utasítják el a kisebb fogyatékosságot, és nem probléma számukra az sem, ha a gyermek már 8-12 éves – írja az újság.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik