Belföld

Jön a nemzeti szűrőprogram

Tudoszures(960x640).jpg (Tüdőszűrés)
Tudoszures(960x640).jpg (Tüdőszűrés)

Kétévente vastagbélszűrést rendelne el az egészségügyért felelős államtitkárság ötventől hetvenéves korig - írja a Magyar Nemzet a laphoz eljuttatott dokumentumra hivatkozva.

A lap keddi számában ismerteti: elkészült az egészségügyért felelős államtitkárság nemzeti szűrőprogramról készült javaslata, amelyet hamarosan a szakmával is megvitatnak.

A dokumentum szerint általános fizikális vizsgálatra – vérnyomásmérésre és életmódbeli tényezők feltárására – évente, részletes fizikai vizsgálatra, vagyis testsúly-, haskörfogat-, testmagasság-, testtömegindex-meghatározásra, szív- és érrendszeri állapotfelmérésre pedig ötévente lenne szükség, és ezeket a háziorvos végezné el.

Általános laboratóriumi vizsgálatot – a vércukor- és a koleszterinszint mérését – 21 és 39 éves kor között ötévenként, a 40-65 évesek körében kétévenként, 65 év felett pedig évente végeznének a laboratóriumokban, a beutalót a háziorvos adná.
A fogászati szűrés és gondozás a felnőtt lakosság körében évente történne. A programban megjelenik a vastagbélszűrés is, amelyen ötventől hetvenéves korig kétévente kellene részt venni.

Az államtitkárság az újszülötteknél teljes körű fizikális, ideggyógyászati, érzékszervi, fejlődés- és tápláltságfelmérést, valamint mozgásszervi és veleszületett anyagcsere-betegségek szűrését javasolja, ezt a szülészeti-újszülött osztály vagy a gyermekgyógyász, otthonszülés esetén pedig a közreműködő gyermekgyógyász szakorvos végezné.

Az 1-6 éves korosztálynál többek között a pszichés, mozgás-, értelmi, szociális és beszédfejlődés követését, továbbá a magatartásproblémák feltárását emelték ki, amely a védőnő feladatkörébe tartozna.

A szív- és érrendszeri állapotfelmérés 16 éves korban az iskolaorvos feladata lenne, s a pajzsmirigy-tapintásos vizsgálatot tízéves kortól kétévente kellene elvégezni.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik