Belföld

Leszavazták Hoffmannt: megmenekülnek a családi napközik

Az oktatási bizottság leszavazta Hoffmann Rózsa javaslatát.

Az Országgyűlés oktatási bizottsága elfogadta az LMP frakciójában ülő, független Ertsey Katalin Osztolykán Ágnessel közösen jegyzett javaslatát, miszerint a 2014-től kötelezővé tett óvoda kiváltható lenne a gyerekek családi napközibe (csana) irányításával – tudta meg az Index.

A bizottság ülésén Hoffmann Rózsa módosított javaslata is terítéken volt, a Fidesz-frakción belül heves vita alakult ki, hogy melyiket támogassák, de végül – többek között a fideszes Révész Máriusz támogatásával – az ellenzéki indítványt szavazták meg. Ertseyék most elfogadott javaslata egyébként jelentős részben megegyezik a kormány korábbi előterjesztésével.

Ertsey Katalin még májusban egy kompromisszumot szeretett volna elérni, miszerint a csanákban töltött évek is kiválthatnák az állami intézmények játékát, origamiját, délutáni alvását és játszótéri rohangálását. Ertsey azt szerette volna kijárni, hogy szóljon a csana mint lehetőség csak ötéves korig, akkor az iskolaérettségig egy évet biztosan óvodában, vagyis köznevelési intézményben töltene a gyerek. Erről nyújtott be módosító javaslatot, amivel a bizottság egyet is értett.

Az LMP múlt csütörtökön aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy habár az óvodakötelezettség kiváltható lenne a csanák által, a kormány megszüntetné az újonnan alakuló családi napközik normatív támogatását. A párt szerint ezáltal „csapdahelyzet alakulna ki”.

Ertsey szerint a családi napközikkel kapcsolatos váratlan engedékenység annak is köszönhető, hogy az oktatási bizottságban ülő vidéki polgármesterek belátták: másképpen nem tudnák biztosítani a törvény szerint 2014-től kötelezően előírt óvodai férőhelyeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik