Belföld

A fagyi és a lottó is beköltözhet a nemzeti trafikokba

trafik (trafik)
trafik (trafik)

A parlament keddi ülésnapján az eredetileg elfogadott négy százalékról tízre emelheti a júliusban létrejövő nemzeti dohányboltok garantált profitját az Országgyűlés mai ülésén.

A Ház ülése 13 órakor, a közelmúltban elhunyt Gellért Kis Gábor egykori szocialista képviselőre emlékezéssel kezdődik. A napirend előtti felszólalásokat követően szokás szerint az interpellációk, majd az azonnali kérdések és kérdések hangozhatnak el.

Zárószavazás várható a dohányzással összefüggő törvénymódosításokról is. A parlament előző héten úgy módosította az eredeti kormánypárti javaslatot, hogy a júliusban megnyitó dohányboltokban fagylaltot és jégkrémet is árulhassanak. A tavaly szeptemberben elfogadott trafiktörvény alapján a dohányboltokban a dohánytermékeken kívül mást nem lehetett volna kapni, a parlament azonban már decemberben engedélyezte, hogy lottót és sorsjegyeket is áruljanak.

A jogszabály idén februárban elfogadott újabb módosítása után pedig szeszes és energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőket és újságot is kínálhatnak a trafikok. A most elfogadásra váró előterjesztés a trafikok garantált kereskedelmi árrésén is emelne, azt ugyanis az eredetileg meghatározott négy százalékról tíz százalékra növelné.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik