Belföld

Visszament Baloghhoz kórházba került élettársa

Balogh-Jozsef(3)(430x286)(1).jpg (Balogh József)
Balogh-Jozsef(3)(430x286)(1).jpg (Balogh József)

A nő korábban azt mondta, hogy orr- és arccsontsérüléseit a képviselő okozta, most mégis visszaköltözött hozzá – hangzott el az RTL Híradóban.

Pár napja visszaköltözött Balogh Józsefhez élettársa, aki korábban azzal vádolta a képviselőt, hogy miatta került súlyos sérülésekkel kórházba. A Fidesz-frakciótagságáról azóta a botrány miatt lemondó politikus lapunknak akkor azt nyilatkozta az esetről, hogy nem ő bántotta a nőt, „Terikét” a család vak komondora lökte fel. Az asszony kórházba kerülése után feljelentést tett a rendőrségen.

Úgy látszik, hogy javult köztük a kapcsolat: az RTL Híradó stábja csütörtökön szemtanúja volt annak, ahogy együtt mennek be a házba. A nő telefonon annyit mondott, hogy „most jól megvannak együtt”. Az asszony nem egyből költözött vissza a fülöpházi tanyára. A falubéliek azt mesélték, hogy először a családjánál húzta meg magát Solton. Innen megszöktette a polgármester: a nő családtagjainak azt hazudta, hogy sétálni megy, de tulajdonképpen az autóval már rá váró Baloghoz igyekezett.

Az ügyben a nyomozás még tart, ezért a békülés ellenére a nő az ügyészség szerint nem vonhatja vissza feljelentését.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik