Belföld

Tehén és disznó is ölhet embert, de mi van a vak komondorral?

komondor (komondor)
komondor (komondor)

Nemcsak egy szamár okozhat végzetes balesetet, egy ló, egy tehén vagy akár egy disznó is. De mi van a vak komondorokkal?

Feltehetően szamarak támadtak egy férfira a Vas megyei Magyarszecsődön, a 65 éves ember belehalt sérüléseibe. Az eset hétfő délután történt egy Magyarszecsőd melletti tanya közelében, ahol az állatokat egy kerítéssel körülvett karámban tartották. A támadás azonban nem a tanya területén, hanem a kerítés mellett, a bejárathoz közel történt, a férfi összeharapdált holttestét ott találták meg. A Bors a történtekről azt írta, hogy a tanyával szomszédos hétvégi ház tulajdonosát a motorjáról húzta le és tépte szét a két szamár.

Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője a Hír24-nek elmondta, nem tudja elképzelni, hogy az eset úgy történt, ahogy a Bors írta, tehát, hogy jön két szamár, és csak úgy széttép valakit. A szakember ilyesmiről még nem hallott soha.

Ettől függetlenül veszélyes is lehet egy szamár, mint ahogy gyakorlatilag bármelyik állat, de mégis melyik az, amelyik mondjuk egy kiscicánál egy kicsit jobban?

Hanga Zoltán kérdésünkre elsőként a lovakat hozta fel példának. Mint mondta, vannak rossz természetű lovak, amelyek minden különösebb ok nélkül oda-oda harapnak. Ha pedig ez a harapás véletlenül épp nyakát éri az illetőnek, akkor könnyen elvérezhet. Egy ló esetében veszélyes lehet a rúgás is, például, ha felágaskodik és a lábaival kapálózni kezd. Régen egyébként a rossz természetű lovakat “hamisnak” nevezték, sörényükbe pedig piros pántlikát fontak – és fonnak a mai napig. Így különböztetik meg őket a nyugodtabb állatoktól.

“Tudok olyan disznóvágásról, amikor a disznó győzött”

A lovak mellett a disznókkal is lehetnek gondok. Mint a szóvivő fogalmazott, “tud olyan disznóvágásról, amikor a disznó győzött”. A disznó is haraphat, ilyenkor pedig elég nagy a fertőzésveszély, bár ezt ma már lehet kezelni. Viszont a disznó esetében is előfordulhat, hogy a lágyékán vagy a torkán harapja meg az illetőt, és már jön is a baj.

“A disznó nem utazik erre” – tette hozzá a szóvivő, aki szerint ettől függetlenül időnként előfordulhatnak tragikus esetek. “Egy-két ilyen esetről tudok” – mondta Hanga Zoltán, hozzátéve, hogy a szarvasmarha is lehet veszélyes, már csak a nagy teste miatt is, viszont a szarvasmarhák sem olyanok, hogy egy embert csak úgy, minden ok nélkül legázolnak.

Mint Hangától megtudtuk, akárcsak a veszélyes állatok esetében, úgy a haszonállatoknál is komoly előírások vannak arra, hogy hogyan tartsák őket, hogyan közelítsenek hozzájuk, hogyan foglalkozzanak velük. Ha ezeket az előírásokat betartják, akkor nem lehet gond, bár egy dolog ellen tényleg nincs védelem: a fatális véletlenek sora.

A vak komondor veszélyességi foka

A szóvivő ezután egy golyóstollat hozott fel példaként, ami alapból szintén nem veszélyes, mégis előfordulhat, hogy súlyos balesetet okoz. Például, ha az illető annyira szerencsétlenül esik, hogy a toll rossz helyen fúródik a testébe.

Az ilyen típusú véletlenről nekünk rögtön Balogh József és a vak komondor ugrott be, úgyhogy rákérdeztünk a vak komondorok veszélyességi fokára. Hanga Zoltán elmondta, nem hiszi, hogy ha egy komondor megvakul, attól vadabb lesz. Hanga szerint az sem fordulhat elő, hogy az állat, pont azért, mert vak, később érzékeli, hogy egy ember megközelítheti, és megtámadja, mert ettől megijed. A látásánál ugyanis sokkal jobb a szaglása.

A cink.hu egyébként összeszedte a legdurvább szamaras baleseteket, ha érdekli, ezen a linken megnézheti őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik