Belföld

Elmoshatja az eső a délutáni programokat

zivatar-eso(960x640)(1).jpg (zivatar, eső, )
zivatar-eso(960x640)(1).jpg (zivatar, eső, )

Tíz megyében lehet számítani felhőszakadásra és akár 90-nel tomboló szélre, elsősorban délután.

Az általános előrejelzés szerint kezdetben főként a Dunántúlon várható eső, zápor, majd napközben már inkább keleten számíthatunk záporokra, zivatarokra. Késő délután délnyugat felől egyre többfelé szakadozik fel a felhőzet, szűnik meg a csapadék és süt ki a nap.
Az északnyugati szél többfelé élénk, a Dunántúlon erős, olykor viharoslesz. Keleten csak zivatarok környezetében fokozódhat viharossá a szél.
A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 13, 18, keleten általában 17, 22 fok között alakul, de északkeleten még 26, 27 fok is lehet. Késő este 11, 17 fok várható.

Tíz megyében van elsőfokú figyelmeztetés:

Az ország északkeleti, keleti harmadán várható több helyen zivatar, lokálisan felhőszakadás (csapadék > 30 mm), kisebb méretű jég, és viharos széllökés (60-80 km/óra) kíséretében. Kis eséllyel heves zivatar is kialakulhat, amelyhez 90 km/h-t meghaladó szél és nagyméretű jég (> 2 cm) társulhat.
Zivatar már délelőtt is kialakulhat helyenként, de elsősorban a délutáni óráktól várhatók.

A Bakony és a Balaton térségében az északi, északnyugati szél időnként viharossá fokozódik. A legerősebb széllökések elérhetik a 60-70 km/órát.

Éjjel narancsrisztás volt érvényben Csongrád, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyében, de egyelőre nem kaptunk hírt nagy viharkárokról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik