Belföld

Elrabolta volt élettársát egy szegedi férfi – 3 évet kapott

Szegedi Ítélőtábla (Szegedi Ítélőtábla)
Szegedi Ítélőtábla (Szegedi Ítélőtábla)

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberrablás bűntette és más bűncselekmények miatt Bogdán Tibor és társa, Bogdán Péter ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék ítéletét.

Bogdán Péter és a későbbi sértett élettársi kapcsolatban éltek, 2007-ben gyermekük született. Viszonyuk azonban megromlott, és 2011 nyarán szétköltöztek. A férfi azonban nem tudott ebbe belenyugodni.

2011. szeptember 18-án éjszaka a vádlott, testvére és két ismerőse segítségével, tiltakozása ellenére elvitte szegedi lakásáról az asszonyt, azzal, hogy közös gyermekükhöz mennek a Bács-Kiskun megyei Bátmonostorra, ahonnan a férfi származik.

A vádlott a faluba érve felelősségre vonta a sértettet amiatt, mert kapcsolatuk megszakadt, majd közölte, addig nem engedi szabadon, amíg meg nem ígéri, hogy munkahelyén felmond, és közös gyermekükkel együtt kiköltöznek Angliába. Az asszony végül kényszerből ígéretet tett arra, hogy a kéréseket teljesíti. A nő azt állította, reggel 5 órára dolgozni kell mennie, és vissza kell térnie Szegedre. A vádlott a testvérével vissza is vitte az asszonyt a városba, ahol a nő a munkahelyéről értesítette a rendőrséget.

A táblabíróság emberrablás bűntettében mondta ki bűnösnek Bogdán Pétert, és jogerősen három év börtönnel sújtotta. Testvére személyi szabadság megsértése bűntettéért és testi sértés vétségéért másfél év börtönt kapott. A bűncselekményben segédkező ismerőseik felfüggesztett szabadságvesztése már korábban jogerőre emelkedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik