Belföld

Mégis a Portik-ügyhöz köthető Kósa lejáratása?

kosa-lajos(210x140)(3).jpg (kósa lajos)
kosa-lajos(210x140)(3).jpg (kósa lajos)

A köztévé híradójának birtokába került újabb rendőrségi dokumentumok szerint a Portik-Laborc találkozók után, 2010-ben készülhetett a Kósa Lajost, a Fidesz alelnökét, Debrecen polgármesterét rágalmazó videofelvétel.

A köztévé péntek esti hírműsorában közölte: az iratok azt bizonyítják, hogy a felvételen szereplő férfi 2003-ban került ahhoz a kft.-hez, amely akkori állítása szerint megvesztegette a polgármestert.

Utaltak arra, hogy a felvételen a férfi azt mondja, hét éve dolgozik a cégnél, és ezt később a rendőrségen is megerősítette. A híradó szerint ez azt jelenti, hogy a rágalmazó felvétel 2010-ben készült, tehát a Portik-Laborc találkozók után.

Az ügy előzménye, hogy az M1 szerda esti Híradójában – a birtokukba került három évvel ezelőtti rendőrségi dokumentumra hivatkozva – azt közölték: Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója állhatott a Kósa Lajos ellen a 2010-es országgyűlési választások előtt indult lejárató akció mögött.

Egy hónappal a 2010-es országgyűlési képviselő-választások előtt került fel az internetre az a videofelvétel, amelyben egy férfi vesztegetéssel vádolta meg Kósa Lajost. A felvételen szereplő férfi később azt mondta, hogy NBH-sok (Nemzetbiztonsági Hivatal) kényszerítették a szöveg felolvasására. Az ügyben nyomozás is indult, amelyet felfüggesztettek.

Kósa Lajos ezzel kapcsolatban csütörtökön, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: “politikai bűnözők vannak a szocialisták között”, és amíg ezt az MSZP nem tisztázza, addig nem lehet demokratikus és “normális” pártnak tekinteni.

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója szintén csütörtökön, sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a Fidesz szerint a baloldal válasszal tartozik arra a kérdésre, hogy kik állnak Kósa Lajos lejáratásának hátterében, ki volt a megbízó.
A két kormánypárti politikus nyilatkozataira válaszul az MSZP pénteken közleményt adott ki; ebben arra szólította fel Kocsis Mátét és Kósa Lajost, kérjenek bocsánatot nyilatkozataik miatt, vagy a szocialista párt jogi lépéseket tesz ellenük. Az MSZP szerint ugyanis a Kósa Lajost lejárató videofelvételről kiderült, hogy az még 2007-ben készült, így nem lehet folyománya a 2008-ban létrejött Portik-Laborc találkozónak.

Az M1 Híradó péntek esti műsorából ugyanakkor az derül ki, hogy 2010-ben készülhetett a felvétel. A műsorban lejátszott felvételen a férfi azt mondta, a kft.-nél hét éve dolgozik. “A (…) kft.-nél dolgozom, (…) mellett vagyok hét éve alkalmazásban” – hangzott el az M1 Híradójában.

A köztévé úgy tudja, a videón szereplő férfi a rendőrségen elmondta azt is, hogy a felvétel az V. kerületi Galamb utca 4-es számú ház egyik lakásában készült. A lakást korábban Portik Tamás fiának cége bérelte, a vállalkozás fő tevékenysége videofelvételek készítése volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik