Belföld

B. Nagy László: elcsitulhatnak az ELI késlekedése miatt aggódó hangok

B. Nagy László kormánymegbízott szerint a Kormányhivatal, mint eljáró hatóság mindent elkövetett, és el fog követni annak érdekében, hogy az ELI előkészítő szakasza után a beruházás is gördülékenyen és gyorsan megvalósuljon.

B. Nagy László kormánymegbízott szerint az ELI lézerközpont most bejelentett indulása mérföldkő a város és a Dél-Alföld tudományos és gazdasági életében. A beruházás fogja Szegedet Európa és a világ tudományos térképén ismételten olyan erős, vaskos betűkkel megjelölni, mint ahogyan Szentgyörgyi Albert felfedezése és Nobel-díja tette. Az, hogy a lézerközpont megépülhet itt, valóban vízválasztó: Csongrád megye számára belépőt jelent egy sikeres időszakba.

A késlekedésekkel kapcsolatos aggodalmas hangok ezzel végleg elcsitulhatnak: a Kormányhivatal, mint eljáró hatóság mindent elkövetett, és el fog követni annak érdekében, hogy az előkészítő szakasz után a beruházás is gördülékenyen és gyorsan megvalósuljon. A lehetőségekhez mérten gyorsítjuk majd a helyi szabályozást, különböző engedélyeztetéseket, hogy a sikeres korszak ne késsen már soká. A megvalósítási ütemben megelőztük a cseh és román partnereket. Sőt, már a jövőre kell gondolni: az ELI felépítése után mintegy 50-60 hektárnyi fejlesztési területre kell becsábítani azokat az innovációval foglalkozó cégeket, akik az alkalmazott kutatást tudják majd itt helyben hasznosítani. Bár jelenleg ebben van a legnagyobb profittartalom, a hasznosulási mutatók idehaza jelenleg igen alacsonyak. Szegeden mindez megváltozhat, hiszen nem csak a tudományos háttér van meg, hanem itt lesz az előállított termék is -írja közleményében a kormánymegbízott

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik