Belföld

Orbán szégyene, hogy Balogh marad

Balogh-Jozsef(3)(430x286)(1).jpg (Balogh József)
Balogh-Jozsef(3)(430x286)(1).jpg (Balogh József)

A képviselő kilép a frakcióból, hogy ügye miatt ne támadják a pártot, de nem mond le. Ertsey Katalin szerint ez a kormányfő szégyene.

A Fidesz frakcióvezetője közleményben tudatta: számára „magánemberként, férjként és apaként is elfogadhatatlan, ha valaki bántalmazza szeretteit, családtagjait”. Rogán Antal szerint véleményét a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának minden tagja osztja. Ezt tudomására hozta Balogh Józsefnek is, aki ezt követően tájékoztatta arról, hogy kilép a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportjából.

Ehhez képest Balogh József több hírportálnak is azt mondta: külső nyomás nélkül, ő maga döntött így, hogy ügye miatt ne támadják pártját és a kormányt. A mandátumát nem adná vissza, függetlenként folytatná és kivárná a vizsgálat eredményét, mert „azt szeretné, hogy kiderüljön az igazság”.

A már a függetlenek között ülő Ertsey Katalin viszont követeli, hogy Balogh mondjon le mandátumáról. „Az eljárás végét ne a parlamentben várja meg egy olyan ember, akit két volt élettársa is veréssel vádol.” Az LMP politikusa felszólította Orbán Viktort és a Fidesz-frakciót, hogy azonnali hatállyal zárja ki a pártból, és érje el, hogy lemondjon mandátumáról a képviselő.

„Ne legyen kétségünk: a függetlenekhez való átültetés, a mandátum megtartása nem Balogh döntése, hanem a Fidesz gátlástalanságát mutatja. Balogh József szemmel láthatóan nem képes egyedül dönteni, erről a lépéséről a Fidesz vezetésével nyilvánvalóan egyeztetett – tudatta az ellenzéki politikus.

„Orbán Viktor személyes szégyene, hogy egy vélhetően továbbra is velük szavazó független asszonyverő parlamentben tartását fontosabbnak véli, mint a becsületes lemondást.” Ertsey Katalin úgy tudja, Orbán Viktor „altatni akarja a családon belüli erőszak önálló tényállássá emelését”, és most érti is, hogy miért.

Előzőleg az igazi Balogh József Az igazi Balogh József nevű blogon azt írta, hogy saját gyermekei jelentették fel anyjukat, a parlamenti képviselő egykori feleségét, amiért rágalmazott egy televíziós műsorban, „valamint megpróbálta megzsarolni egyik közeli hozzátartozóját”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik