Belföld

Figyeljünk! Változott a KRESZ!

A tárca által előkészített rendeletmódosítás szerint májustól párhuzamos közlekedésre alkalmatlan útontilos lesz elhaladni a gyermekszállító autóbuszok mellett az utasok be- és kiszállásának ideje alatt.

Az uniós és hazai közlekedési szabályozásban is előtérbe került a védtelen közlekedők, köztük a gyermekek közlekedésbiztonsági helyzetének javítása. Az óvodások, általános iskolások még nem rendelkeznek minden, a biztonságos közlekedéshez szükséges ismerettel, tapasztalattal. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2011-ben 1580 14 év alatti gyermek sérült meg közúti balesetben. Ezért szabályozási eszközökkel is indokolt felhívni a járművezetők figyelmét arra, hogy a gyermekekre fokozottan ügyeljenek.

A hatályos KRESZ is tartalmaz előírásokat az iskolabuszokon közlekedő gyermekek biztonsága érdekében. A Kormány úgy ítélte meg, hogy egyrészt általánosabb, másrészt egyértelműbben meghatározott rendelkezésekre van szükség. A módosítás ezért bevezeti a gyermekszállító autóbusz fogalmát. Az iskolabusz a megnevezés alapján is közoktatási intézményhez kötődő személyszállítást végez. Gyermekszállító autóbusz azonban minden olyan nem menetrend szerint közlekedő jármű lehet, amelyen gyermekek és felnőtt kísérőik utaznak, és amelyet előírásszerű tábla (ld. lent) és „Gyermekszállítás” felirat jelöl.

Az utasok védelmét szolgáló előírások tehát az autóbuszok sokkal szélesebb körére lesznek alkalmazhatók a jövőben. Az e járművek közlekedését szabályozó rendelkezések új elemekkel bővülnek. A KRESZ ma csak arra kötelezi az autósokat, hogy álló iskolabuszok mellett fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel közlekedjenek. Az új szabályok kimondják, hogy a gépkocsik párhuzamos közlekedésre alkalmatlan úton nem haladhatnak el a gyermekszállító busz mellett a be- és kiszállás ideje alatt. A gyermeket szállító autóbuszok a jövőben megállhatnak a menetrend szerinti járatok számára kijelölt autóbuszöblökben is. A megállóhelyről való elindulásukat az autósoknak lassítással, szükség esetén megállással kell segíteniük.

A jövőben a „Gyermekek” tábla (ld. lent) alatti kiegészítő jelzőtáblán feltüntetett távolságon belül – ha a közúti jelzésekből más nem következik – legfeljebb 30 km/óra sebességgel szabad közlekedni. A közútkezelők a táblát kizárólag olyan helyszíneken alkalmazzák, ahol a gyermekek úttestre lépésével fokozottan számolni kell (pl. közoktatási intézmények környékén).

A  jogszabályi korlátozások megerősítése eredményesen emlékeztetheti a közlekedőket saját felelősségükre a következő generációk biztonságos felnövekedésében.A rendelkezések komoly visszatartó erőt jelentő szankciókat is lehetővé tesznek. A szabályszegő autós szabálysértési eljárásban 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható a cselekmény súlyosságának függvényében. A büntető törvénykönyv szerinti szankciókra számíthat az, aki személyi sérülésekkel járó balesetet okoz.Az új előírások 2013. május elsejével lépnek hatályba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik