Belföld

Ez nem az építkezések ideje

epitkezes(430x286)(2).jpg (munkás, )
epitkezes(430x286)(2).jpg (munkás, )

Az év első negyedévében 1123 új lakást építettek Magyarországon, 54,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

A kiadott engedélyek száma is jóval kevesebb volt, az előző év azonos időszakában kiadottnak alig kétharmadát, 64,4 százalékát tette ki. A statisztikai hivatal adatai szerint 2013. január-márciusban 1383 lakásépítési engedélyt adtak ki, csaknem 16 százalékkal kevesebbet mint 2012. utolsó negyedévében.

Budapest mellett mindössze Pest és Győr-Moson-Sopron megyében adtak ki 200-nál több lakásra építési engedélyt, a többi megyében ez az érték a százat sem érte el. Nógrád megyében például mindössze 4 új lakásépítési engedélyt adtak ki a három hónap során, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is csak 16-ot. Heves, Jász-Nagykun- Szolnok és Békés megyében egyaránt 22-22 engedélyt adtak ki január-márciusban.

Az elmúlt évben 16,6 százalékkal kevesebb új lakás épült, mint 2011-ben, a kiadott építési engedélyek száma 15,1 százalékkal maradt el az előző évitől.

A használatba vett lakások számának csökkenése az első negyedévben valamennyi településtípusnál megfigyelhető – hívja fel a figyelmet a KSH. Budapesten az év első három hónapjában mindössze 240 új lakást vettek használatba, ami alig több mint fele a megelőző év azonos időszakában épült lakásokénak. Az országos adat ugyanakkor nem éri el a megelőző év azonos időszakának felét sem.

Továbbra is érvényesül az a tendencia, hogy a vállalkozások által, bérbeadásra és értékesítésre épített lakások száma nagyobb mértékben esik vissza, mint a természetes személyek saját használatra szánt építkezései. Az első negyedévben mindössze 331 lakást építtettek vállalkozások, ezzel számuk az egy évvel korábbinak kevesebb, mint egyharmadára csökkent. A magánszemélyek által építtetett lakások száma az előző év hasonló időszakának 57 százaléka.

Mivel a természetes személyek jellemzően nagyobb lakásokat építtetnek, részarányuk növekedése emelte az új lakások átlagos alapterületét: ez az érték 2013 első negyedévében 112 négyzetméter volt, 15 négyzetméterrel több, mint egy évvel korábban.

A nem lakóépületekre kiadott építési engedélyek összesen 460 ezer négyzetméter új ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági épület építését teszik lehetővé, ami a 2012 első negyedévi adat 83 százaléka. Az ipari és a kereskedelmi épületek engedélyezése ebben az időszakban visszaesett és a növekedés teljes mértékben a mezőgazdasági épületek építésének tudható be, amelyek összesített alapterülete a tavalyi első negyedév
85 ezer négyzetméterével szemben 2013 első három hónapjában ennek majdnem kétszerese, közel 160 ezer négyzetméter.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik