Belföld

Papcsák: összenő, ami összetartozik

papcsák ferenc (papcsák ferenc, )
papcsák ferenc (papcsák ferenc, )

A zuglói polgármester szerint nyilvánvalóan elindult a negatív kampány azzal, hogy három ellenzéki párt szombaton együttműködési megállapodást írt alá a kerületben.

Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt 2014 rendezvényére utalva azt mondta, hogy a tömegtüntetésnek hirdetett megmozdulás érdeklődés hiányában elmaradt, annyi azonban bebizonyosodott, hogy ami összetartozik, az összenő.

Mint mondta, jó lenne, ha Zugló valós problémái foglalkoztatnák az ellenzéki pártokat is. Kijelentette: nyilvánvalóan elindult a negatív kampány, egyértelmű, hogy az egyébként sikeres ciklus eredményeit megpróbálják relativizálni, elfedni.

A kerületvezető jelezte: például a Bosnyák tér felújítását minden zuglói üdvözli, és a kerületben élők bátran keresik meg az önkormányzatot gondjaikkal, miután az előző, MSZP-s, SZDSZ-es városvezetés nem tekintette őket partnernek.

“Igyekszünk fejleszteni és rendbe tenni az önkormányzatot, az intézményeket és közterületeket. Ha kívánnak, bekapcsolódhatnak ebbe az ellenzéki képviselők is, szívesen adunk nekik akár kéziszerszámot, akár feladatot” – mondta  Papcsák Ferenc, megjegyezve, káosz nem a városrészben van, hanem az ellenzék fejében, mert nem tudják, ki kivel van. Hozzátette: a városvezetés az emberek pártján áll.

Szombaton együttműködési megállapodást írtak alá az MSZP, az Együtt 2014 és a Demokratikus Koalíció (DK) zuglói képviselői, akik a jövőben összefogva kívánnak fellépni Papcsák Ferenc fideszes kerületi polgármesterrel és a városrész kormánypárti vezetőivel szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik