Belföld

Trafikmutyi: Tarolt a dohányos cég a pályázaton

dohánygyár (dohány, dohánygyár, continental, )
dohánygyár (dohány, dohánygyár, continental, )

A fontosabb nagyvárosokban és több faluban is árulnak majd cigit a Continental egykori és mai alkalmazottai és azok rokonai, barátai.

Úgy tűnik, sokan megfogadták a céget vezető Sánta János szavait, mely szerint a húsz évre szóló trafikkoncesszió „ugyanolyan egyedülálló történelmi lehetőség, mint például az 1945-ös földosztás volt”.

Az Index szerint a törvény már eleve kedvezőbb helyzetbe hozza a magyar dohánycéget, az egyelőre viszont kérdés, hogy a tulajdonosok mire tudják majd használni a hirtelen jött, informális hálózatot.

Sántáék részt vettek a trafiktörvény kidolgozásában is, a cég disztribúciós részlege a Lázár János irányította városhoz, Hódmezővásárhelyhez kötődik, emellett a Continental felügyelőbizottsági tagja Dancsó József fideszes honatya. Lázár János korábban azt mondta, szó sincs arról, hogy az egyetlen magyar tulajdonú vállalkozásnak bármilyen előnye is lenne a törvényből, legfeljebb a hátrányából faraghatna le valamit.

A cég részben vágott dohányt árul, dobozos cigarettái közül a Pannónia, Enter és Silver neve csenghet ismerősen, adózott eredménye két éve csupán 172 millió forint volt.

A Continentalt irányító ifj. Sánta Jánost nem sikerült elérnie az Indexnek.

A céghez köthető pályázati nyertesekről itt olvashat bővebben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik