Belföld

Orbán: vissza kell állítani a kétkezi munka becsületét

Átláthatóbb oktatási rendszert szorgalmaz a kormányfő.

Ezért a szakképzési rendszert össze kell hangolni a gazdaság igényeivel, helyre kell állítani a kétkezi munka becsületét, és átláthatóbbá, egységesebbé kell tenni az oktatási rendszert – mondta Orbán Viktor szerdán Budapesten, a 6. Szakma Sztár Fesztiválon, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjének megnyitó ünnepségén.

A kormányfő emlékeztetett, a rendezvény jelmondata az, hogy egy jó szakma felér egy diplomával. “Most azonban már azt is tudjuk, hogy ennek a mondatnak a fordítottja is igaz: nem minden diploma ér fel egy jó szakmával” – tette hozzá.

Beszédében az elmúlt évtizedek problémájának nevezte, hogy a szakképzés veszített korábbi tekintélyéből, az iskolarendszer egyre távolabb került a valós gazdasági igényektől, mindez pedig a vállalatoknál munkaerőhiányra, a pályakezdőknél munkanélküliségre vezetett, és egyes ágazatokban szakmunkáshiány alakult ki.

“A gazdasági válságból kikecmeregni akaró Európának szembe kell néznie azzal az ősi igazsággal, hogy valódi értékteremtő munka nélkül nem fogunk kijutni a kátyúból. Nincs olyan technológia, tudományos, technikai fejlettség, nincs olyan pénzügyi trükk és manőver, ami a munkát és a termelést kiváltaná” – fejtette ki Orbán Viktor.

Szerinte a mostani versenyeken részt vevő fiatalok is azt az üzenetet közvetítik, hogy hamis az az elképzelés, amely szerint a mai világban csak azok érvényesülhetnek, akik “homályos üzleti vállalkozások keretei között a lehető legkisebb munkával tetemes profitot tudnak létrehozni”. Az is tévképzet – folytatta -, hogy az embernek csak diplomával lehet hivatástudata, mert a hivatás elsősorban azt a hozzáállást jelenti, ahogyan az ember a saját szakmájához viszonyul.

A miniszterelnök szavait azzal zárta, hogy a magyarok szakértelme, rátermettsége és munkabírása bizonyított tény, ellenkező esetben ugyanis nem jönnének Magyarországra olyan világcégek, mint például a Mercedes, az Audi vagy éppen a Lego.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke köszöntőjében elmondta, 110 iskola csaknem 200 versenyzője vetélkedik egymással a fesztivál során.

Hangsúlyozta, Magyarországon az elmúlt években újra megindult az a folyamat, amelynek lényege úgy hangzik, a kétkezi munkának van becsülete. Közölte azt is, hogy a kamara azt javasolja a kormánynak: tekintsék át, milyen helyzetben van ma a szakképzés.

Az idén 39 szakterületen, a nappali tagozaton végzős szakiskolai és szakközépiskolai tanulóknak meghirdetett szakmai versenyek célkitűzése a gyakorlatigényes fizikai szakmák társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése. Az elődöntőkön országosan csaknem négyezren vettek részt, a szakmai versenyek döntőjébe pedig 198 diák került be. A lipcsei WorldSkills nemzetközi szakmai versenyen 15 szakmában 16 versenyző képviseli majd Magyarországot.

A hazai versenyeket az MKIK rendezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik