Belföld

Állandó megfigyelés alá vonná Magyarországot az ET

nagyito-(960x640)(4).jpg (nagyító,)
nagyito-(960x640)(4).jpg (nagyító,)

Szerdán dönthet az Európa Tanács monitoring bizottsága arról a jelentésről, amit a jogállamiság és az emberi jogok magyarországi helyzetéről készítenek.

A jelentés szövege információink szerint „karakán”, javasolja a monitoring alá helyezés megindítását, és olyan intézkedéssorozatot sorol fel, amit a magyar kormánytól várna el annak feltételeként, hogy ki lehessen kerülni a „megfigyelés” alól – írja a Nol.hu.

A monitoring eljárást alapvetően arra találták ki annak idején a most 47 tagországot számláló Európa Tanácsban, hogy a bizonytalan, aggályos jogállami, demokratikus berendezkedéssel bíró tagországokat a demokratikus értékek betartására sarkallják. Az eljárás elindítására még a parlament közgyűlésnek is rá kell bólintania a júniusi plenáris ülésen. Arra eddig nem volt korábban példa, hogy uniós tagállammal szemben indítsanak ilyen állandó megfigyelést.

Az ügy azért vált most fontossá, mert a jelentéstervezet elfogadása, és a monitoring eljárás beindítása fontos muníció lehet az Európai Bizottság (EB), és akár az Európai Parlament számára is a Magyarországgal kapcsolatos aggályok újabb bizonyítékaként. Az EB ugyanis nem tudja a jogállamiságot általában vizsgálni, egyes jogszabályok uniós megfelelését tudja górcső alá venni, ám az Európa Tanács értékelheti a jogállamiság egészét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik