Belföld

Pártok és Portik

Az Együtt 2014–PM elfogadhatatlannak tartja, az LMP tovább vizsgálná a Laborc–Portik-találkozót. A Jobbik az alvilágról beszélt, az MSZP pedig a nyilvánosságon akadt ki.

Bár az ellenzéki pártok közül az MSZP véleménye lett volna a legérdekesebb a nyilvánosságra került Laborc–Portik-találkozóról, a szocialisták nem érdemben reagáltak. Molnár Zsolt, az MSZP képviselője szerint az ügy körül kialakuló közéleti botrány legnagyobb kockázata, hogy „komolyan veszélyeztetheti, egyes esetekben el is lehetetlenítheti a nemzet biztonsága felett őrködő szolgálatok és a rendőrség operatív szakmai munkáját is”.


Portik
Fotó: MTI / Lakatos Péter

Mesterházy Attila pártelnök viszont megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak tartja, hogy Portik Tamással akarták megerősíteni a baloldalt 2010-re.

A Volner-sejtés

Az MSZP félelmét a nyilvánosságtól könnyebb megérteni, ha meghallgatjuk a jobbikos Volner Jánost, aki azt emelte ki, hogy a baloldal a külföldi tőkére és alvilági körök segítségére alapozva próbálta megakadályozni a kormányváltást és megtartani hatalmát.

A Jobbik politikusa utalt arra, hogy a Bajnai Gordon által létrehozott Haza és Haladás Alapítvány nyilvánosságra hozta támogatóinak névsorát, amelyben a legnagyobb összeggel az amerikai Center for American Progress szerepel. Emellett nyilvánosságra került egy leirat egy 2008-as találkozón elhangzottakról, amelyen Portik Tamás, az Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt vezetője is részt vett.

Laborc
Fotó: MTI / Honéczy Barnabás

Szabó Tímea felháborodott

Ha már szóba került Bajnai, nyilatkozott az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség is, melynek tagjai elfogadhatatlannak tartják, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal volt vezetője a hazai alvilág egy kulcsfigurájával ül le tárgyalni.

Szabó Tímea, a PM politikusa azt mondta, felháborító, hogy Laborc Sándor nem azért ült le tárgyalni, mert információt akart volna kihúzni Portik Tamásból, hanem „megrendelőként lépett fel”.

Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért azt követeli, hogy minden dokumentumot hozzanak nyilvánosságra az ügyben, az Alkotmányvédelmi Hivatal pedig hitelt érdemlően bizonyítsa azok valóságtartalmát.

Mile még vizsgálna

Az LMP egyelőre óvatos, és további vizsgálatokat sürget. Mile Lajos, a párt politikusa úgy látja, nincs kizárólagos bizonyíték arra, hogy egyedi esetről lenne szó

Mile felhívta a figyelmet: tavaly éppen ő kezdeményezte, hogy a bizottság tűzze napirendjére az alvilág és a titkosszolgálatok közötti lehetséges kapcsolatrendszer feltérképezését, és alakuljon egy ténymegállapító munkacsoport; ezután jött létre egy vizsgálóbizottság, amelyik megállapította, hogy a dokumentumok minősítésének feloldása nem tartalmaz kockázatokat.

 

Gálszécsy szerint egyértelmű

Gálszécsy András volt titokminiszter szerint a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozók leiratából egyértelműen kiderül, Portik azért ajánlott fel segítséget a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori vezetőjének, mert saját érdeke is azt diktálta, hogy a 2010-es választásokon a baloldal győzzön. A nemzetbiztonsági szakértő szerint az önmagában nem bűncselekmény, hogy „a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője és egy bűnöző” találkoztak, annak lehet inkább büntetőjogi vonatkozása, hogy miről beszélgettek és miben állapodtak meg. Mint mondta, akkor lett volna az ügynek nemzetbiztonsági vonzata, ha a tervek megvalósultak volna, vagyis „bűnözői körök nemzetbiztonsági segédlettel megpróbálták volna megváltoztatni a választások kimenetelét úgy, hogy bizonyos jobboldali neves képviselőket kreált ügyekkel hiteltelenítenek”. (MTI)

Kérdés, hogy a mostani politikai elit elég bátor lesz-e a múlt feltárásához – folytatta Mile Lajos. Hangsúlyozta, azt viszont szerencsétlennek tartja, hogy a körülmények pontos ismerete nélkül, már most egy „politikai csetepaté eszközeként” használják fel az iratokban szereplő információkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik