Belföld

Bokros: Nem bírunk ki még négy év orbánizmust

Bokros Lajos (Bokros Lajos)
Bokros Lajos (Bokros Lajos)

Modern Magyarország Mozgalom párt (MoMa) néven új pártot alapított Bokros Lajos.

Az európai parlamenti képviselő, a Horn-kormány egykori pénzügyminiszter lesz az új párt elnöke. Alelnöke Pusztai Erzsébet, volt MDF-es országgyűlési képviselő. Az igazgatóság tagja Cselényi László, a Duna Televízió korábbi elnöke, Pálfy G. István újságíró és Kajdi József jogász. A MoMa az egyén, a piac, a magán- és szellemi tulajdon szabadságát akarja képviselni amellett, hogy hisz a szabad piac, a kereskedelem és a vállalkozás jólétteremtő erejében.

Bokros Lajos a lapunknak adott interjúban azt mondta: a jelenlegi kormánypárt és lakájai tartanak tőle, ezért „meg akarják ölni. Legalábbis politikailag”. Szerinte Magyarországon ma semmi értelme a jobb és a bal erőterében meghatározni egy pártot, hiszen a parlamentben ülők mindegyike szocialista gazdaságpolitikát folytat, a Fidesz is.

Bokros úgy véli: történelmi bűnt követ el, aki azzal, hogy „nem hajlandó szövetségre lépni a többiekkel, lényegében biztosítja a rezsim túlélését. Az ország nem bír ki még négy év Orbán Viktort”. Még négy év orbánizmus azzal járna, hogy hazánk újabb évszázadra elsodródik az európai fejlődés főáramától – közölte lapunkkal a pártalapító.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik