Belföld

Andy Vajnáék keze is benne van a Gyurcsány-filmben

Dézsy Zoltán rendező mesélt a film elkészítésének körülményeiről. A Magyar Nemzeti Filmalap fontos szakmai tanácsokkal látta el.

Elment az öszöd címmel készült film Gyurcsány Ferencről. Az „alkotást”, amely már most kemény kritikákat kap, Dézsy Zoltán jegyzi rendezőként. Mint megírtuk, a filmben közpénz is van, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatta meg miniszteri keretéből 5 millió forinttal.

Dézsy Zoltán az anyagiakat firtató kérdésünkre elmondta, sok helyre pályáztak, de az állam részéről csak az NKA-tól kaptak támogatást. Emellett, a film átment a Nemzeti Filmiroda kulturális tesztjén is, melynek eredményeként az 5 millió forint felett a teljes költségvetés 20%-át is megigényelhetik majd állami támogatásként. Az erről szóló igazolást a filmiroda állítja ki, amely egyébként az „art” kategóriába sorolta be a filmet.

Dézsy tájékoztatása szerint a film teljes költségvetése 38 millió forint lett volna, ám mivel volt, ahol nem kellett fizetni, ezért végül kevesebből kijött. Dézsy azt már nem árulta el, hogy mennyivel kevesebből készült el emiatt a film, így azt sem tudtuk kiszámolni, hogy mennyi pénzről állíthat majd ki a Nemzeti Filmiroda igazolást. Ha valóban 38 millió forint lett volna a film teljes költségvetése, akkor az 7,6 millió forintot jelent, ami szintén közpénz, hiszen ezt a vállalatok ajánlhatják fel, amelyek leírhatják az adójukból a felajánlott összeget, közvetve tehát szintén az adófizetők azok, akik kifizetik ezeket a támogatásokat.

Dézsy azt sem árulta el, hogy milyen szolgáltatásért nem kellett fizetniük, annyit mondott, hogy olyasmikre kell gondolni, mint forgatási helyszín, amit ingyenesen biztosítottak az alkotóknak.

Elment az öszöd – Trailer from Elmentazoszod on Vimeo.

A filmalap nélkül ez a film nem készül el

A rendező hozzátette, pályáztak az Andy Vajna-féle Magyar Nemzeti Filmalaphoz is, amely anyagi támogatást nem adott, ellenben a „pénznél is értékesebb tanácsokkal” látta el a rendezőt.

„A legértékesebb segítség a filmalapé volt, amelynek sokat köszönhetek. Sokkal fontosabbat adtak, mint a pénz: kapaszkodókat, szakmai tanácsokat, ami nélkül nem tudtuk volna elkészíteni a filmet. A filmalap nélkül ez a film nem készül el” – árulta el.

Kérdésünkre, hogy talán maga Andy Vajna volt-e a nagy segítség, azt mondta, a filmalap egy csapat, nem Gipsz Jakab segített, hanem maga az intézmény, „ami erőt adott, biztatást és támpontokat, ami nélkül ez a film nem olyan volna, amilyen”.

Felvetésünkre, hogy milyen formában kapta ezeket a tanácsokat, Dézsy úgy reagált: kommunikáltak, leveleztek, e-maileztek.

A filmet a rendező tervei szerint országszerte játszani fogják a mozik, Budapesten egyebek mellett az Urániában nézhetik meg az érdeklődők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik