Belföld

Módosult a Szegedi Szabadtéri Játékok műsora

Több ponton módosult, de gyarapodott is a Szegedi Szabadtéri Játékok idei műsora - jelentette be a rendezvény új igazgatója csütörtökön.

Herczeg Tamás elmondta: az előadást szervező produkciós irodánál felvetődött nehézségek miatt a korábban meghirdetett Kung-fu legenda táncprodukciót az Egyesült Államokból érkező Porgy és Bess operaritkaság váltja, míg a Verdi-Wagner Gála az Ajándékkoncert műsorában kapott helyet és az eredeti gála helyett a Madách Színház vendégjátékát, Az operaház fantomja musical-koncert változatát láthatják a nézők.

A részletekről szólva Harangozó Gyula művészeti vezető kifejtette: az amerikai vendégjáték, a Porgy és Bess a Living Arts Inc. iroda produkciója és igazi kuriózum, amely a szerző eredeti elképzelése szerint kerül színre. George Gershwin kifejezett kérése volt ugyanis, hogy az opera karaktereit fekete művészek énekeljék. Magyarországon az operát utoljára a hetvenes években játszották, a Szegedi Szabadtéri Játékokon egy alkalommal, 1973-ban. Az előadás most a Szegedi Szimfonikus Zenekarral szólal meg, amerikai karmester vezényletével. A darab népszerűségét mutatja, hogy több mint ezerszer játszották öt földrész 17 országában, több mint másfél millió néző előtt.

Július 13-án a Madách Színház vendégjátékát, Az operaház fantomját láthatják a nézők Szegeden, a darab musical-koncert változatban kerül színpadra. A rendező Szirtes Tamás, a főszerepekben Sasvári Sándort, Fonyó Barbarát és Bot Gábort láthatják a nézők.

Az Operagálát az Ajándékkoncert keretein belül tartják meg július 31-én. Az est során Verdi és Wagner műveit játsszák a Szegedi Szimfonikusok, a produkció sztárja Tokody Ilona és Temesi Mária lesz. A Dóm téren emellett július 5-6-7-én Jakobi Viktor Leányvásár című operettjét-, július 26-27-én és augusztus 2-3-án Gerard Presgurvic Elfújta a szél című musicaljét, és zárásként augusztus közepén Szörényi Levente és Bródy János István a király című rockoperáját láthatják a nézők.

Az újszegedi színpad idei műsoráról is rövid tájékoztatást adott az új menedzsment. A ligetben a Szolnoki Szigligeti Színház vendégjátékát, az Egy bolond százat csinál című “zenés boldogságot” láthatják a nézők július 19-én és 20-án. Jean, a lakáj szerepében Balázs Péter látható, ő a darab rendezője is. A színpad műsorán az évek óta népszerű Szegedixie Gála is megtalálható, illetve két befogadott produkció, a szokásos Nótaest és egy Carmina Burana-koncert.

Az elmaradó előadásokra előre megvásárolt jegyek bizonyos esetben visszaválthatók, vagy más előadásokra átcserélhetők – mondta Herczeg Tamás fesztiváligazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik