Belföld

Orosz diákokat csábít a hazai egyetemekre Balog

Balog Zoltán (Balog Zoltán)
Balog Zoltán (Balog Zoltán)

Jelenleg 147 oroszországi fiatal tanul magyarországi felsőoktatási intézményekben, köztük 54 állami ösztöndíjjal, de ennél sokkal több hallgató képzésére volna lehetőség Magyarországon.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden az orosz oktatási és tudományos miniszterrel találkozott. A magyar miniszter ismertette az idén elfogadott Globális nyitás elnevezésű magyar állami ösztöndíjprogramot, amely, mint mondta, elsősorban a Kelet felé irányul. Magyarországon fejlett az angol nyelven folyó felsőoktatás – hangsúlyozta.

Balog Zoltán köszönetet mondott Dmitrij Livanov oktatási és tudományos miniszternek a lehetőségért, hogy a magyar diákok a moszkvai Puskin Intézetben fejleszthetik orosz nyelvtudásukat. Elismeréssel szólt az Orosz Világ Alapítvány tevékenységéről, amely külföldön, így Magyarországon is nyelvi és kulturális központokat hoz létre, támogatja a működésüket. A miniszter bejelentette, tárgyalni fognak arról, hogy több magyarországi régióban jöjjenek létre ilyen orosz nyelvi központok.

A miniszter hangsúlyozta, a magyar kormányzatnak fontos a magyar-orosz oktatási együttműködési munkatervről szóló tárgyalások folytatása és mielőbbi sikeres lezárása. Balog Zoltán azt kérte Dmitrij Livanovtól, hasson oda, hogy mielőbb elkészülhessen a 2016-ig szóló, egyebek között állami ösztöndíjakkal támogatott felsőoktatási, posztgraduális képzési, kutatói csereprogramok, tudományos kapcsolatok fejlesztését elősegítő megállapodás végső szövege.

A tárgyalások után Balog Zoltán az MTI-nek elmondta: komoly esély van rá, hogy az idén aláírhatják a munkatervet, az orosz oktatási miniszter ugyanis közölte, utasítja munkatársait a dokumentum véglegesítésére.

Dmitrij Livanov hangsúlyozta: fontosnak tartják az orosz-magyar felsőoktatási együttműködés erősítését, és általában is érdekeltek a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében. Örömmel állapította meg, hogy nő az orosz és a magyar egyetemek, főiskolák, tudományos intézetek érdeklődése az oroszországi együttműködés iránt, és azt is, hogy Magyarországon egyre többen tanulják az orosz nyelvet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik