Belföld

Tananyag lehet a vízen járás

víz (víz, )
víz (víz, )

Lehet olyan iskola szeptembertől, amelyben a gyerekek a matek, történelem mellett vitorlázás-vadvízi ismereteket is tanulnak. A tárgy kerettantervének kidolgozói a vízen járást is beépítették a megtanulandók közé.

Az új oktatási rendszer szükségességét a kormány azzal indokolta, hogy a centralizált fenntartási és tartalmi rendszer megszünteti (vagy legalábbis csökkenti) az iskolák között meglévő jelentős különbségeket. Hoffmann Rózsa sokat hivatkozott arra, hogy ezen túl nem lesz olyan iskola, ahol Harry Potter kiszorítja János vitézt, a Nemzeti alaptanterv mindenkire kötelező tananyagot ír elő. Mint írtuk, ennek része az eddig megszokott (de azért sok helyen erősen átszabott) tantárgyak mellett többek között az erkölcstan (vagy a helyette választható hittan), a mindennapos testnevelés és a relaxáció.

A szakemberek szerint azonban ez elképzelhetetlen. Nem lehet ugyanazt, ugyanúgy tanítani például a szabolcsi, hátrányos helyzetű kistérségben élő, rossz szociális háttérrel rendelkező gyerekeknek, mint a jó családból származó budai kortársaiknak. Már a nyolcvanas években kimutatták, hogy az elsőbe lépő évfolyam diákjai között akár ötévnyi fejlettségbeli különbség van (van gyerek, aki az átlagot 2,5 évvel meghaladja, van, aki ugyanennyivel van hátrányban).

Ettől függetlenül minden magyar iskola 90 százalékban ugyanazt kell, hogy tanítsa. A maradék 10 százaléknyi idővel szabadon gazdálkodhatnak az intézmények. A túlzsúfolt alaptanterv miatt a legtöbb iskolában nem lesz idő „leadni” sem a kötelezően előírt tananyagot, nemhogy begyakoroltatni, ezért valószínűleg a szabadon tervezhető időben az iskolák a matek, magyar, angol stb. lemaradást próbálják majd behozni, korrepetálásra használják a 10 százalékot.

Sakk, lovaglás, bringa

Lehet azonban olyan intézmény, amelynek tényleg lesz lehetősége kihasználni a szabadon tervezhető időt. Március 29-én jelentek meg a kerettantervek és annak mellékletei, amelyek többek között e 10 százaléknyi időre vonatkozóan tartalmaznak tananyagokat.

Az iskolák választhatnak többek között a családi életre nevelés, a hon- és népismeret, a katonai alapismeretek, a pénzügyi és gazdasági kultúra kerettantervek között.

Minden évfolyamra van már sakk kerettanterv, a 3-5. évfolyamra elkészült a nemzeti lovaskultúra, felső tagozatra a kajak-kenu–vízijártassági ismeretek, a bejárható Magyarország, a bringaakadémia, a vitorlázás–vadvízi ismeretek kerettanterve is.

Fotó: Shutterstock

Vízen járás

Ez utóbbi tanterv nyilván nem a már említett szabolcsi kisiskolának készült. De nem is az elit budai versenyistállónak. „A vitorlázás–vadvízi ismeretek tantárgy azon iskolák részére ajánlott, ahol a vitorlázáshoz szükséges környezeti, tárgyi és személyi feltételek adottak, illetve jó szervezéssel biztosíthatók” – olvasható a dokumentumban. Majd hosszasan sorolja, miért is jó az egy gyereknek, ha vitorlázik. Ez elég meggyőző, még akkor is, ha a legtöbb gyerek és felnőtt is csak álmaiban teheti ezt meg.

Az évi vitorlás órakeretet (32 óra) tiszta oktatási időnek kell felhasználni, az nem használható fel az iskola és a vitorlástelep közötti utazásra – szögezik le. Ennek érdekében az oktatás tematikai egységeit úgy célszerű elosztani, hogy azok fele (képességfejlesztés, vitorlázáselmélet) az iskola keretei között az órarendbe iktatva legyen feldolgozható. A gyakorlat pedig a vitorlástelepen. Azt még hozzáteszik, hogy az órarendi kereten felül ajánlott, hogy a sportágat választó tanulók az oktatáson kívüli időszakban évente 4-6 napos gyakorlati táborban vegyenek részt.

A tárgy keretében – ahogy a dokumentumban olvasható – megtanítandó többek között „a hajó kezeléséhez szükséges általános és speciális fizikai képességek kialakítása”, „a vitorlázás elméleti alapjainak megismerése, a tanulók korosztályos szintjén”, „a vitorlázáshoz szükséges közösségi érzés, a segítőkészség fejlesztése, személyiségformálás”, valamint – továbbra is idézünk – „a vízen járás és az egyéb vízi sportok kiegészítő mozgásanyagának elsajátítása” is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik