Belföld

Konzorcium alakult a szegedi szuperlézerre

Majd három milliárd forintos támogatás a tét.

ELI Delivery Consortium International Association néven alakult meg 2013. április 11-én Brüsszelben a világ első, nemzetközi lézeres kutatásokat végző létesítményeinek (ELI) nemzetközi egyesülete. A szervezet alapító tagjainak egyike az ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft., amely az Európai Unió Strukturális Alapjainak társfinanszírozásával építi a szegedi lézeres kutatóközpontot, az ELI-ALPS-ot.

A jelenleg folyamatban lévő második előkészítési projekt 2 818 131 337 Ft támogatási összegű. A hazai innovációs projektet, annak rendkívüli jelentősége miatt közvetlenül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyeli – értesítette a Szeged24-et az ELI-HU Nonprofit Kft. kommunikációs menedzsere.

Dányi Andrea beszámolója szerint az erős nemzetközi együttműködésekre alapozott, 3 pillérű lézeres létesítmény a Cseh Köztársaságban, Magyarországon és Romániában az Európai Unió Strukturális Alapjainak társfinanszírozásával épül. A 2017-re tervezett teljes megvalósulást követően az ELI a világ legnagyobb csúcsintenzitású lézereit kívánja elérhetővé tenni a nemzetközi tudományos közösség számára. A rendkívüli erősség mellett a legrövidebb fényimpulzusok nagy energiájú fotonokkal és részecskékkel másodlagos sugárzást hoznak létre, melyekkel az anyag új állapotát lesznek képesek létrehozni a sűrű plazmában, vagy éppen szondázzák a vákuum szerkezetét.

Mindezen folyamatok segítenek megérteni az alapvető dinamikus folyamatokat olyan különböző elemi rendszerekben, mint atommagok, atomok vagy biológiai sejtek. A nemzetközi egyesület alapítóinak elképzelése szerint az ELI technológiái és képességei Európát előreláthatólag ezen tudományterület élvonalában tartják. Mindemellett ösztönzik a társadalmi-gazdasági fejlődést a három ELI intézet országában – így Magyarországon is –, ekképpen pedig az Európai Unió egészében is.

Az újonnan alapított ELI Delivery Consortium International Association a belga törvény szerint létrejött nonprofit szervezet. Az egyesület elősegíti az ELI, mint páneurópai kutatási infrastruktúra fenntartható fejlődését, támogatja az ELI pillérek koordinált megvalósulását és tudományos küldetéseik kiegészítő jellegét, valamint megszervezi annak a nemzetközi konzorciumnak a létrejöttét, amely várhatóan az ELI pillérek 2016 utáni jövőbeni működéséért fog felelni az ún. Európai Kutatási Infrastruktúra Konzorcium (ERIC) keretében.

Az ELI Delivery Consortium International Association-nek három alapító tagja: a román “Horia Hulubei” Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Intézet Fizikai és Nukleáris Mérnöki Intézete (IFIN-HH), a magyar ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. (ELI-HU Nonprofit Kft.), valamint az olasz Elettra Sincrotrone Triest S.C.p.A. A cseh Tudományos Akadémia Fizikai Intézete az egyesület megalakulását követően fog csatlakozni. Az alapító tagok más országokból is, úgymint Németországból, Egyesült Királyságból, Franciaországból is várnak további csatlakozókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik