Belföld

Kinn van a Tisza, de nincs veszély

Javult a helyzet, már csak ki kell várni, amíg levonul az árhullám.

Javult a belvízi helyzet, az elöntött területek nagysága most már nem éri el a kétszázezer hektárt, a 12  vízügyi igazgatóság területén 13 szakaszon elsőfokú, 45 szakaszon másodfokú, 24 szakaszon harmadfokú belvízvédelmi készültséget tartanak fenn. Négy megye öt településén árvízi, tíz megye 70 településén pedig belvízi védekezést folytatnak. Három megyében összesen hat utat tartanak zárva – ez az itthoni kép az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Szeged24-hez eljuttatott legfrissebb jelentése szerint.

Eszerint a Tiszán levonuló árhullám várhatóan a jövő héten a Dél-Alföldön, Jász-Nagykun-Szolnok megye térségében tetőzik. Változatlanul a legmagasabb, harmadfokú a készültség a Hortobágy-Berettyó mentén, valamint a Hármas-Körös jobb parti, a mezőtúri Árvízkaputól a torkolatig terjedő szakaszán.

A körülmények javulása miatt viszont elsőfokúra enyhítette a Kisújszállás belterületére korábban elrendelt másodfokozatú belvízvédelmi készültséget a település polgármestere.

Már csak elsőfokú az árvízvédelmi készültség a Fekete- és a Fehér-Körösön. Másodfokú készültség van a Kettős-Körösön, a többi folyón, a Berettyón, a Hortobágy-Berettyón, a Hármas- és a Sebes-Körösön pedig továbbra is fenntartják a legmagasabb fokozatot, de jelenleg valamennyi folyó apad.

Békés megyében tizenhárom önkormányzat tart fenn belvízvédelmi készültséget, három településen másodfokú a készültség, tíz településen pedig elsőfokú készültség van érvényben.

Ami Csongrád megyét illeti itt a legjobb a helyzet. A közlemény szerint csaknem 29 ezer hektárnyi területet borít belvíz, vagyis az elmúlt napokban csökkent az elöntött földek nagysága. Az önkormányzatok hat településen folytatnak védekezési munkálatokat, öt településen első, Székkutason pedig másodfokú készültség mellett. A megye valamennyi belvízvédelmi szakaszán készültség van érvényben, összesen harminc szivattyútelep üzemel, amelyek folyamatosan dolgoznak.

A Tisza csongrádi és mindszenti szakaszán másodfokú, a szegedi szakaszán pedig elsőfokú árvízi készültséget tart fenn a vízügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik