Belföld

DK: Szeged -Fidesz – KDNP – Jobbik nagykoalíció: 0-1

A szegedi Demokratikus Koalíció szerint a pénteki közgyűlésen az derült ki, hogy a jobboldali nagykoalíciónak csak a pénz számít.

“A szegedi Demokratikus Koalíció úgy látja, hogy a jobboldali nagykoalíció a mai közgyűlésen ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy Szeged város érdekei mit sem számítanak nekik. Világossá vált, hogy a városi tulajdonban lévő cégeket saját maguk és a haverok kifizetőhelyének használják.”  – írta a a pénteki szegedi közgyűlésre reagálva a Szeged24-nek eljuttatott közleményében a párt.

“Haág Zalán képviselő ma „olcsó politikai haszonszerzést” emlegetett, róluk ma kiderült, hogy nem is annyira olcsók A városi cégek vezetőinek megszavazott prémiumok is ezt igazolják.

Bohács Zsolt frakcióvezető előterjesztéséből kiderült, hogy az általuk áhított biomassza üzem nem a város érdekeit szolgálja, inkább üzleti megfontolás állhat a beruházás mögött.

A Demokratikus Koalíció üdvözli Botka László döntését, miszerint nem írja alá a Bohács Zsolt által benyújtott és a jobboldal által megszavazott törvénysértő határozatot.

Azt gondoljuk, hogy a jobboldali koalíció képviselőinek nem elég fátyolos hangon beszélni Szeged érdekeiről, hanem azért cselekedni kell, de úgy látjuk erre a jelenlegi többség nem alkalmas. ”  – olvasható a párt Orosz Gábor helyi vezető által jegyzett közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik