Belföld

Az Élet menete mellett ne lehessen “Adj gázt!”

élet menete (élet menete, )
élet menete (élet menete, )

A Mazsihisz felszólítja a hatóságokat, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel akadályozzák meg az Élet Menetével egy napra szervezett Magyar Motoros Menet megtartását, amelynek a szervezők az Adj gázt! címet adták.

A Mazsihisz honlapján vasárnap közzétett közleményben emlékeztetnek: évről évre tízezrek vesznek részt az Élet Menetén, ahol a meggyilkolt több százezer magyar zsidóra emlékeznek. Az idén ugyanerre a napra hirdette meg egy csoport a Magyar Motoros Menet elnevezésű rendezvényt. A motorosok felvonulásukkal érinteni akarják a zsidó negyedet, a Dohány utcai zsinagóga környékét is.


Fotó: Kummer János

A motoros rendezvénynek az Adj gázt! címet adták, amely a Mazsihisz szerint “félreérthetetlenül utal az Auschwitzban mérgesgázzal meggyilkolt több mint négyszázezer honfitársunk kínhalálára, s egyben felhívást jelent a rémtettek megismétlésére”.

A Mazsihisz közleményében hangsúlyozza: világossá kell tenni, hogy “országunk földjén soha többé nem tűrjük büszkeségünk, becsületünk semmibevételét, legyünk bármilyen vallásúak, katolikusok, reformátusok, zsidók, izraeliták, tartozzunk a többséghez vagy a kisebbséghez, egyenként mutassuk meg, hogy az aljasság korának véget kell vetni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik