Belföld

Rogán szobrokban utazik

Bronznyomozó, fém szocdem és gyűrűs gigaplasztika. Doktor Ötker ötkarikája. Nagytotál a belvárból.

Budapest ötödik kerülete számos balhés köztéri szobor otthona. A polgármester Rogán Antal (Doktor Ötker) most új alkotásokat tervez – lesz nemsoká bronznyomozó, fém szocdem és gyűrűs gigaplasztika.

Nevesítjük őket rögvest, de vegyük sorra először a már létező alkotásokat.

Attila

A Kossuth téren üldögélő József Attila utolsó hónapjait tölti a tujamegálló szomszédságában, hiszen eldőlt: kőhajításnyival közelebb kerül a Dunához. A Parlament környékének átépítése kapcsán maga Kövér házelnök ambicionálta a szobormozgatást.

Indulás van
Fotók: Kummer János

A művet a mostaninál alkalmasabb helyre, a víz mellé telepítik, a „rakodópart alsó kövére”. A kultúrában (is) egy pörölycápa empátiájával mozgó, a kötelező tiszteletkörökkel nem törődő Fidesznek ezzel együtt sikerült botrányt ácsolnia az ügy köré.

Az „odébb tesszük, mer’ csak” mentalitás hordaléka, hogy kapásból sikerült vérig sérteni a szobrot 1980-ban alkotó Marton László özvegyét. Azon pedig senki meg nem lepődött, hogy az esetet túlmozgó baloldal „Attila-mentő” kampányt indított, ilyes mondatokkal: „Aki a szobor eltávolítását támogatja, az nemcsak, hogy nem tiszteli a magyar kultúrát, de a velünk élő szegénység fennmaradását és mélyítését támogatja: a szebb és jobb élet reményétől fosztja meg az embereket.”

Mihály

A placc túlfelén honos Károlyi Mihály-szobor helyén ma már markoló túr, mélygarázs épül. Az ív alatt szomorkodó szemüveges bronzalak sokat megélt, mielőtt 2012 márciusában leflexelték és egy restauráló műhelybe szállították.


Károlyi állt itt

Egyetlen sztorit említünk: 2010 novemberében jobbikosok kipát nyomtak Károlyi fejébe, nyakába pedig táblát akasztottak a következő szöveggel: „Én felelek Trianonért.” A „kiegészítőket” egy rendőr eltávolította, ám a jobbikosok visszahelyezték azokat, majd kötelet csomóztak testére, s csak a pártcsendőri közbelépésnek köszönhető, hogy nem fajult szobordöntésig a demonstráció.

Kuriózumként megjegyezzük, hogy az azóta zsidó gyökereit kiásó, akkoriban még nyilasforma EP-képviselő, Szegedi Csanád rögtönzött szónoklatában az „Izraelnek a magyar Országgyűlésben több képviselője van, mint a Knesszetben” gondolatkísérlettel vétette észre magát.

Döme

Hörgés kísérte a 2008 októberében a Duna korzón felállított csendőrszobor avatását is.

Illyés András alkotása a Zrínyi utca és az Október 6. utca találkozásánál igazából nem is csendőrt, hanem „fővárosi rendőrt” formázott, de hát úgy néz ki, mint egy darutolltalanított darutollas: uniformisa a fekete-fehér filmekből ismert, 1909 és 1945 közötti ünnepi viselet, fején a Horthy-korszakhoz köthető Zrínyi-sisak.


Műhelytitokként elárulhatjuk, hogy a nyakában lógva fotózkodó turistákra számítva extraalapozást kapott a szobor

A leleplezésen Rogán Antal azt fejtegette, hogy a rendszerváltás előtti diktatúra és a 2006 őszi utcai zavargások miatt negatív kép él a rendőrökről, s ezt szeretné feledtetni a „békebeli pocakos rendőr bácsi” szobrával. A szintén jelen lévő akkori országos rendőrfőkapitány, Bencze József (ma macedóniai nagykövet) pedig a „közbizalom megnyilvánulásaként” értékelte az alkotást.

Sokan kiakadtak a fémfakabátra, mások mellett Bojár Iván András. A Demszky-érában közfunkciót betöltő művészettörténésznek „elege lett” abból, hogy „a huszonegyedik század elején tizenkilencedik századi típusú bronz köztéri bácsikat mintáznak”. E gondolat mentén Bojár a Nádor utca elején álló „hidas” Nagy Imre-szobrot is kritizálta. Úgy vélte, ilyen alkotásoktól korszerűtlen a város, „művészete retrográd módon jelenik meg”.

Tóni

Pikírt megjegyzések övezték a Hild téri háromszáz kilós Blikk-szobrot is, mely hivatalosan a Rikkancs címet viseli. Alkotója, Szőke Lajos egy a húszas években a Kálvin téren újságot áruló micisapkás, rövid nadrágos fiúról mintázta művét.

Szőke – reneszánsz és nem reneszánsz mesterek hagyományát folytatva – mélyre hajolt a megrendelésért: az eredeti tervvel ellentétben nem Az Est, hanem a Blikk nevét öntötte a fiú kezében lévő újság fejlécére. A sajátos aktualizálás oka a bulvárban előszeretettel szereplő polgármester és a Blikk közötti baráti viszony lehetett.

Ronald

Szerencsére akad tisztán pozitív kontextusú szobor is a Belvárosban.

Az egyik a korzó korlátján ücsörgő Kiskirálylány, akit saját, királylánynak öltözött, vállára fürdőköpenyt terítő, fejére koronát illesztő, ötéves gyerekéről mintázott Marton László. A gyermek nem cikkelyez narancsot, nem illatol szegfűt, karján nem tart kerecsent, füves cigi nem feszíti zsebecskéjét, így mostanáig nem érték politikai támadások.

Hasonlóan a közelében nyújtózkodó Kutyás lányhoz, aki 2007 áprilisa óta örvendezteti az állatbarátokat. Raffay Dávid alkotását (nem összekeverendő Raffaellóval) Rogán Antal adta át kedvese és saját, élő, Krumpli névre hallgató kutyája társaságában.


Galambom

Ronald Reagan belvárosi mása szintén mázlistának mondható. A volt amerikai elnök két méter huszas alakja ugyan a szovjet hősi emlékműre néz, de az USA nagykövetség felé tart; a szobor 2011 nyara, RR születésének századik évfordulója óta sietne át a Szabadság téren, s nem mellesleg megsimogathatnáa “hőslelkű amerikai tábornok, az igazság nemes bajnoka”, Harry Hill Randholtz bakancsát – ha nem lenne lebetonozva a cipője.

Liana

Tekintsünk szoborként a Holokauszt hatvanadik évfordulóján, 2005-ben, a Duna-parton elhelyezett fémlábbelikre is.

Ők természetesen nem úszták meg az aktuálpolitikai viharokat. Hogy a legotrombábbat említsük: 2009-ben ismeretlenek sertéscsülköket nyomtak a cipőkbe, elvileg a Turul-etetésre való reakcióként.


Turisták és cipők

Ha valaki nem emlékezne: egy londoni fotós, Liana Lane gumiemberekkel egészít ki és fényképez le szobrokat, ezzel „értelmezve át” műveket, szerte a világban. Ezt tette a Turullal is; rövid időre latexkezet helyezett a Tatabánya fölött uralkodó madár csőrébe, és kattintott. Ez háborított fel néhány, az ősmagyar misztérium iránt fogékony aktivistát, aki is, rutinjainak megfelelően, a lemészárolt zsidókban találta meg az őt ért sérelem eredendő okát.

Anna

Hagyjuk a disznókat, tekintsünk inkább a jövőbe.

Hamarosan Columbo-szobor magasodik majd. Méghozzá Reagan háta mögött úgy egy kilométerrel, ott, ahol a Falk Miksa utca a Jászai Mari térbe torkollik.


Columbo helye

Apropója, hogy a magyar író és politikus Falk Miksa állítólag a felmenője a nyomozót alakító, két éve elhunyt Peter Falknak. A pályázat megjelent, a jelentkezők április másodikáig adhatják be tervüket, hogy tizenegyedikén maga Rogán polgármester döntsön a nyertesről.

Zsáner

Ezenkívül további egy zsánerre írt ki pályázatot az önkormányzat. A zsáner ez esetben úgy értendő, hogy „szobor egy hétköznapi helyzetben lévő emberről”. Vagyis a leendő mű legyen olyan, mint a csendőr meg a Kiskirálylány.


Kiskirálylányok

De ez mind semmi. Politikusok is ércesednek még ebben az etapban.

Szobrot kap a legjelesebb magyar szocdem, Kéthly Anna, s a képviselői irodaház oldalából, az Olimpiai parkból nézhet a Parlamentre. Kéthly a közelében tudhatja majd a jeles néhai kisgazdát, Kovács Bélát, akit a Kossuth téri miniszterelnöki hivatal mellől hamarosan ide daruznak át.

Úgy általában is megújul az Olimpiai park, kap szép kerítést, játszóteret, mi több szoborként funkcionáló gigantikus olimpiai jelképet is. Ez lesz Doktor Ötker ötkarikája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik