Belföld

Lehet más a doktorátus?

Az OKTVF főigazgatójának szakmai önéletrajzát szeretné megkapni az LMP

Az LMP azt kéri, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hozza nyilvánosságra Tolnai Jánosné Szatmári Katalinnak, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) főigazgatójának teljes és naprakész szakmai önéletrajzát. Csiba Katalin, a párt országos választmányának tagja a Vidékfejlesztési Minisztérium épülete előtt tartott keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Szatmári Katalin hivatalosan doktori címet használ, de nem szerepel az Országos Doktori Tanács hivatalos jegyzékében. A főigazgató önéletrajzában olyan intézmény van feltüntetve a díszdoktori cím kiadójaként, amelyik nem rendelkezik doktori iskolai akkreditációval – tette hozzá.

Az LMP egyúttal arra is kíváncsi, hogy Szatmári Katalinnak megvan-e a szakirányú felsőfokú végzettsége, a közigazgatási szakmai gyakorlata, a közigazgatási vezetői tapasztalata, a közigazgatási szakvizsgája, a környezetvédelmi, természetvédelmi vagy vízügyi gyakorlata, és ismer-e valamilyen idegen nyelvet – mondta Csiba Katalin.


Fotó: MTI

Korábban az atlatszo.hu írta meg, hogy Tolnai Jánosné Szatmári Katalint – a sorozatos szakmai bakik dacára – tavaly szakminisztere kitüntette „közigazgatási tevékenysége elismeréseként”, noha – mint az oknyomozó lap kiderítette – még a doktori címe sem valódi, azt egy állovagrend kamuegyetemén szerezte. Tolnaiéné nyilvánosan elérhető önéletrajza szerint középfokú és felsőfokú kereskedelmi képesítést szerzett, valamint díszdoktori oklevelet kapott a Pro Deo University (PDU) nevű szervezettől. Minden bizonnyal ez az oklevél a néhány éve a Tolnainé által jegyzett cégek irataiban is megjelenő doktori cím alapja, ám Magyarországon a „dr. h. c.” (és nem pedig a „dr.”) rövidítést is csak az használhatja jogszerűen a személyi igazolványában 1994 óta, aki ezt a címet akkreditált felsőoktatási intézménytől kapta.

A felsőoktatási törvény tételesen felsorolja a Magyarországon hivatalosan elismert felsőfokú oktatási intézményeket, ezek között nem szerepel a PDU. Az intézmény honlapjai szerint egyébként „a múlt század hetvenes évei elején alapította egyházi egyetemként a New York-i Ortodox Egyház”, ám a „magyarországi intézeten” kívül semmi nyoma nincsen ilyen nevű egyetemnek az interneten, sem az Egyesült Államokban, sem másutt. A magyarországi intézményt fenntartó alapítvány 2012-es bejegyzésű, a kuratórium elnöke Kertész-Bakos Ferenc. A prodeosu.org-ot 2005-ben jegyezte be Popper Ádám, míg a pdsu.eu szintén 2012-es bejegyzésű.

A különleges oktatási intézmény fenntartója az előbbi honlap szerint a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége nevű szervezet, amely a honlapján olvasható önbemutatása szerint „közel ezeréves, világszerte elismert történelmi, nemzetközi lovagrend, amelynek legújabbkori bejegyzése az USA-ban New York Államban van”. Ehhez képest a rendnek nincs semmi más nyoma az interneten, a honlapját szintén Popper Ádám jegyezte be 2005-ben. A honlap szerint a lovagrend élén „Nagymester áll, aki jelenleg a portugál  Prince José Manuel Costa da Veiga Cosmelli, helyettese az altábornagyi rangú magyar Prof. Popper György Gróf, aki egyben a  Rendi Szövetségen belüli Szuverén Ciprusi Rend ügyvezető nagykancellárja”.

Az Index.hu 2009-es cikke szerint a magát önálló államnak tekintő és saját kormánnyal rendelkező Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségei Szövetségének száz magyar lovagja között több országgyűlési és fővárosi szocialista felbukkant, már évekkel ezelőtt lovag lett Bárándy Gergely, a párt országos etikai biztosságának tagja és Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármester is. A rendben erős vonalat képeznek a biztonsági cégek tulajdonosai.

Mint korábban az FN-en írtuk, az állovagrend doktorai között van többek között VV Lázár László Doktor. Ő a doktori címéről így nyilatkozott: „Nem kellett hozzá nyolcéves főiskolát végigülni. Ez díszdoktori cím, a Pro-Deo Egyetemen lehet ilyet szerezni.” Ő mellesleg a „biztonsági tudományok doktora” kurzust abszolválta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik