Belföld

Nincs kultúrfölényünk

Az ifjúság lelkében valóban megmoccant valami – mondja Magyarország csendes című cikkében Bruck András az ÉS-ben, cseppet sem lelkesen.

„Még akadhatnak fellángolások, az ifjúság lelkében valóban megmoccant valami, de csak egy szűk budapesti nézőpontból, néhány ellenzéki szerkesztőségből látszódhat úgy, hogy minden forrong, erjed. Pár utcával odébb már nem hallatszik a megafon hangja, vidéken pedig végképp temetői a csend és a közöny. Igaz, nem is ezeknek a fiataloknak kellett volna megmenteniük az országot Orbán Viktor hibbant rendszerétől, mégis túl gyorsan elillant az a tavaly év végi néhány szép, ígéretes pillanat.”


Fotók: Neményi Márton

Ezt írja Bruck András az ÉS-ben.

A szerző úgy véli, mellettük nincs más már, csak az elmúlt két évtized terméketlen vitáiba belfásult, kiöregedő nemzedék: „…rossz érzés önnön tehetetlenségünket saját gyerekeinkben viszontlátni. A nevelés csődje? Magyarország csődje? Egy kultúra csődje?”

Bruck lemondóan hozzáteszi: „Nem lehetünk szellemi országút a Nyugat és a Kelet között, mert gonosz szobrokkal, barbár gondolatokkal torlaszoljuk el az átjárókat. Nem lehetünk és nem leszünk „Kárpát-medencei erő- és tudásközpont”, mert vélt kultúrfölényünket nem teljesítménnyel kívánjuk alátámasztani. És még sok minden nem lehetünk, ami szerettünk volna, és amiről azt hittük, ki, ha nem mi.”

„Sírni való, mennyire nem tudtunk élni a szabadsággal” – mondja még, s rámutat arra az örökös torzsalkodásra, szellemi öldöklésre, amivel egymást nem felemelni, hanem legyőzni igyekeztünk. Vagyis nem éltünk a rendszerváltás lehetőségével, véli.


És ezt az egészet elnevezték hazafiasságnak

„Pedig a kezdeti lelkesedésben mindenki, még a szakértelmet és modernizációt afféle gyanús, olykor egyenesen zsidó ármánynak tartó szélsőjobb szeme előtt is Bécs lebegett mintaként – aztán az ország nekiállt múltat siratni, elszakadt országrészezni, kommunistázni, „zsidó kérdést” megbeszélni akarni, ahelyett, hogy vasutat épített volna, ahol a vonat pontban kettőkor, tisztán és gyorsan kihúz a korszerű pályaudvarról, s ahol nem hajléktalan külsejű alkalmazottak vonogatják a vállukat az egyetlen nyitott pénztárablak előtt. És ezt az egészet elnevezték hazafiasságnak.”

„Valójában percekre volt esélyünk.”

(A teljes cikk az ÉS-ben olvasható!)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik