Belföld

Milliárdokból újítják fel Győr-Újváros központját

Győr újvárosi részének fejlesztésére, s az ott lakók életminőségének javítására csaknem 1,4 milliárd forintot költenek a szociális városrehabilitáció keretében

A Kossuth utcai épületek felújítása megkezdődött, és a többi projektelem is beindul az 1,4 milliárd forintos költségvetésű városrehabilitációs programban…

Tavaly ősszel minősítette kiemelt szociális városrehabilitációs projektnek a kormány Győr-Újváros fejlesztését, miután az önkormányzat az év májusában pályázatot nyújtott be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez 1,1 milliárd forint uniós forrásra.

Borkai Zsolt polgármester a 2013. március 26-i nyitóünnepségen úgy fogalmazott: „Ez a projekt nagyon fontos Győr számára, hiszen egy olyan egykori patinás városrész megújításáról szól, amely kiemelt szerepet játszott a város életében. 2007 óta folyamatos figyelmet szentelünk Újvárosnak és Szigetnek, a Jedlik-hídhoz kapcsolódó fejlesztésekkel beindult a környék fejlődése. Nagy segítséget jelent azonban, hogy sikerült EU-s pénzeket elnyernünk a további fejlesztésekhez. A teljes rehabilitációs projekttel, valamint az önkormányzat kiegészítő beruházásaival jelentős előrelépéseket tudunk tenni a városrész megújításában, nem is beszélve az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválhoz kapcsolódó további infrastrukturális fejlesztésekről. Kiemelten kell azonban odafigyelnünk a városrész szociális helyzetére, a hátrányos helyzetűek segítésére, valamint a már elkészült fejlesztések megóvására.”

Az 1,1 milliárd forint uniós forrás mellé Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 275 millió forint önrészt biztosít, így közel 1,4 milliárd forint kerülhet a körzetbe. A szebb időket látott városrész újjáélesztése az önkormányzat egyik kiemelt törekvése. Ennek érdekében számos, hajdan patinás épületet újítanak fel. – folytatta Fekete Dávid alpolgármester, Újváros egyik önkormányzati képviselője. A Kossuth Lajos utcában hat műemléki védelem alatt álló ház, a páratlan oldalon a 15-ös, 19-es, és a 21-es, a páros oldalon a 22/B., a 26-os és a 28-as számú házak újulnak meg.

Ezek mindegyike nagyon értékes, de rendkívül rossz állapotban lévő épület, amelyekben a fejlesztés után összesen negyven modern szociális bérlakást alakítanak ki. Emellett öt üzlethelyiséget és egy rendőrségi irodát is megnyitnak. Ezeken túlmenően a Kossuth Lajos Általános Iskolának a homlokzata fog megújulni teljes egészében, csakúgy, mint a Szent József katolikus plébániatemplomnak, amelynek a tetőszerkezetét is kicserélik. Ide kapcsolódik a Bercsényi liget egyes és hármas teknőjének a felújítása is, ott egy pihenő parkot alakítanak ki padokkal, virágosítással, fásítással, létrehoznak egy KRESZ-parkot és egy játszóteret a gyerekeknek, valamint nyilvános illemhely, és szelektív hulladékgyűjtő sziget is helyet kap. Ezt a megújulást jól jelzi az egyéb pályázati forrásból már kialakított műfüves focipálya is. Szeles Szabolcs, Újváros másik képviselője hozzátette, a rehabilitáció a városrész új fejlődési irányának katalizátora lehet.

A telejs cikket a város honlapján találja!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik