Belföld

Valaki hazudik, egymást vádolja gyűlöletkeltéssel az MSZP és a Fidesz

Fidesz: MSZP-sek támadtak tüntetőkre, MSZP: hazudik a Fidesz

Békésen demonstrálókra, köztük egy mozgássérült nőre és fiatalokra támadtak rá a szocialisták az MSZP központi megemlékezésén március 14-én, Miskolcon. Selmeczi Gabriella egy héttel az eset után adott ki közleményt.

A Fidesz-szóvivő azt írta, hogy a “jelenlévő szocialisták egy csoportja, köztük Mokrai Mihály, miskolci szocialista önkormányzati képviselő az MSZP ellen békésen demonstrálókra rontott. Rátámadt egy mozgássérült, mankós asszonyra, egy másik ember kezéből a transzparenst erőszakosan kicsavarta. Rángatták a demonstrálók kabátját és haját, fizikailag fenyegették, lökdösték őket, minősíthetetlen hangnemben üvöltöztek velük, és megpróbálták őket a közterületről elvezetni.”

A fideszes politikus közleményében hangsúlyozta, hogy a bántalmazás szemtanúja volt Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Török Zsolt, az MSZP szóvivője is, akik szó nélkül hagyták a felháborító eseményeket. A szóvivő felszólította a baloldalt, hogy “hagyja abba a gyűlöletkampányt, amely immár nem először erőszakos akcióban nyilvánul meg”.

Az MSZP szerint minden napra jut egy hazugság a Fidesz szóvivőjétől, csütörtökre például az, hogy “békésen demonstrálókra támadtak rá a szocialisták az MSZP központi megemlékezésén március 14-én, Miskolcon”. Így reagált Selmeczi Gabriella közleményére a szocialisták szóvivője az MTI-nek.

Török Zsolt azt mondta: az MSZP bejelentett, törvényes rendezvényére bejelentés nélkül, törvénytelenül érkezett hét ellendemonstráló, akik “mocskolódó” szövegeket tartalmazó táblákat tartottak fel. Az MSZP rendezvényét biztosító rendőrök felszólítására négy ellendemonstráló elrakta a táblákat, de három tovább folytatta a kiabálást is, majd “dulakodtak a rendezőkkel”.

A szóvivő hangsúlyozta: rendőri intézkedés nem történt, de Mokrai Mihály, miskolci szocialista önkormányzati képviselő többek között gyülekezési jog megsértése, rágalmazás, illetve jó hírnév megsértése miatt feljelentést tett. Az ország és az emberek nem kérnek a Fidesz gyűlöletkampányából – tette hozzá Török Zsolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik