Belföld

Kínai diákok Európai jogot tanulnak angol nyelven, Szegeden

Dr. Szabó Imre a Jogi kar dékánja köszöntöttea szegeden tanuló kínai diákok újabb csoportját. A csütörtöki megnyitón a tegnap érkezett 11 kínai hallgató és oktatóik vettek részt.

Bóka János beszédében elmondta, hogy a Szegeden tanuló távol-keleti hallgatók európai jogot tanulnak angol nyelven, melyre Kínában egyre nagyobb igény mutatkozik, hiszen tavalyi első csoport hét tagból állt, idén már tizenegyen jöttek városunkba.

Szabó Imre kiemelte, hogy az emberi kapcsolatok a legfontosabbak, így kérte és javasolta, hogy kössenek barátságokat magyar hallgatókkal és később ezekre alapozva építsenek, ám ne felejtsék el a kapcsolattartás új internetes formáját sem, hiszen cyber világban élünk, és a cyber kapcsolatok ma erősebbek mint valaha. 

A diákok ma már tanulnak, egy gyors csoportkép még készült az oktatókkal ám ezután már a tanteremben folyt az ismerkedés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik