Belföld

Áprilisig várni kell az igazi tavaszra

jácint (jácint)
jácint (jácint)

A hónap végéig számítani kell mínuszokra néha még nappal is. Holnap nyugaton lesz igazán zord idő.

Ma déltől csillagászati tekintetben is megkezdődött a tavasz – olvasható az OMSZ honlapján. A tavaszi napéjegyenlőség az idén március 20-ára esett, közép-európai idő szerint 12:02-re. Ekkor pontosan az Egyenlítő fölött volt a Nap.  A nappal és az éjszaka pedig éppen 12 óra hosszú a Föld minden pontján.

A bőrünkön azonban inkább csak ma érezhetjük a tavaszt, holnaptól megint hidegebbre fordul az idő, az előrejelzések szerint a hónap végéig nem számíthatunk újabb felmelegedésre.

Csütörtök – szeles, esős

Túlnyomóan borult lesz az ég. Sokfelé várható ismétlődő eső, a késő esti óráktól a hegyekben havas eső, havazás valószínű. A nagy mennyiségű csapadék miatt 9 nyugati megyében és Borsodban elsőfokú (sárga) figyelmeztetést adtak ki.

Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon, estétől északkeleten is megerősödik, 70-75 km/h-s lökések is lehetnek.

Éjjel  2, 7 , napközben 6, 10 fok várható, északkeleten 14 sem kizárt.

Péntek – szeles, hófúvással

Reggelre nyugaton, napközben kelet felé haladva egyre nagyobb területen csökken a felhőzet, és túlnyomóan napos idő ígérkezik gomolyfelhőkkel.

Keleten ugyanakkor késő délutánig még erősen felhős vagy borult marad az ég, és többfelé várható havazás, majd megszűnik a csapadék.

Az északnyugati, északi szél sokfelé viharossá fokozódik. Elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hófúvás is valószínű.

A hőmérséklet legalacsonyabb értéke +1, -3, a legmagasabb 3, 8 fok között, északkeleten 0 fok körül alakul.

Szombat  – napos, de fagyos

Keleten gyengén felhős, napos idő várható. A középső országrészben erősebben felhős területek is lehetnek, nyugaton pedig egyre vastagabb fátyolfelhőzet szűri a napsütést.  Komoly csapadék nem valószínű.

Az északkeleti, keleti szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.

A hőmérséklet éjszaka -3, -8 fok,  északkeleten -10 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1, +6 fok között várható.

Vasárnap – havas, fagyos

Délnyugat felől megvastagszik a felhőzet, északkeleten lehet csak kevés napsütés. Főként nyugaton és délen számíthatunk havazásra, hószállingózásra. A nagyobb mennyiség délnyugaton várható, északkeleten számottevő csapadék nem valószínű.

Az északkeleti, keleti szelet élénk, főleg keleten helyenként erős lökések kísérik.

A hőmérséklet éjszaka általában -2, -7, északkeleten -10 fok közelében alakul majd, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül valószínű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik