Belföld

Töketlenkedés vészhelyzetben

Ne készüljünk fel, bénázzunk, aztán hárítsuk másra a felelősséget – ezt a vezetői példát láthatták az elmúlt napokban a fiatalok.

A bénaság legátütőbben krízishelyzetben mutatkozik meg – írja a kormány elmúlt napokban végzett tevékenységét elemző Tudatos Vezetés blog. A cikk politikától függetlenül, vezetési szempontból mutat rá 9 olyan pontra, amikkel a menedzsment képességeinek hiányát demonstrálták az állami szervek.

Egyrészt nem készültek elő a napokkal előre ismert időjárásra (fenyegetésre), nem volt vészforgatókönyvük, és nem szervezték meg a közvélemény tájékoztatását sem.

Nemcsak előre nem gondolkoztak: a kialakult helyzetben nem volt egy felelős vezető, aki koordinálta volna a különféle szervek tevékenységét, és úgy tűnt, hogy az M1-esen rekedt emberek kimentésére sem volt akcióterv.

20 órának kellett ahhoz eltelni, hogy a belügyminiszter rájöjjön, riadóhelyzet van. Az is több időt vett igénybe a kelleténél, hogy a szomszéd országból kérjenek segítséget. Ahogy korábban megtilthatták volna a felhajtást az autópályára, vagy megbonthatták volna az elválasztó korlátot.

Legnagyobb hibaként azt említi a blog, hogy a miniszter megpróbálta áthárítani a felelősséget másokra, ahelyett, hogy önkritikát gyakorolt volna. Majd sikerként állítja be tevékenységét.

A cikk írója kiemeli, hogy eközben a frontvonalban dolgozók legjobb tudásuk szerint, ember feletti módon küzdöttek az elemekkel.  Hozzátéve azt, hogy a magyar lakosság kiválóra vizsgázott válságkezelésből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik