Belföld

Igazolta nevét a katasztrófavédelem

Lehet, hogy az osztrák csapatok csak katasztrófaturistának jöttek – mondta az ATV-ben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság polgári védelmi főfelügyelője.

Sokak szerint az, ami most történt a hóhelyzet idején, rácáfolt azokra, akik bírálták az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) névválasztását, és szóvá tették, hogy a TEK sem a terrort védi, hanem elhárítja azt. Az OKF polgári védelmi főfelügyelője azonban a fanyalgóknak azt üzente, hogy a katasztrófák elleni védekezés nem úgy megy, hogy az emberek ezt egy szolgáltatásként várják el, és a saját felelősségükkel nem is foglalkoznak.

A szakember kijelentette: nem korrekt gondolkodás, hogy az állampolgárok az államra hárítják a felelősséget, amikor már egy hete arról szólt minden hírműsor, hogy milyen ítéletidő várható. „Már március 14-én is minden meg volt szervezve. Amikor kitört a vihar, folyamatosan dolgoztunk, 15 óra előtt a Győr-Moson-Sopron megyei egységek már az autópályán voltak – magyarázta az ATV-ben Tóth Ferenc.

A szakember azt mondja, az a baj, hogy sokan nem a tényeket látják, hanem a negatívumokat. Azzal kapcsolatban, hogy a segítségül hívott osztrák csapatok vezetője is szervezetlenséget tapasztalt a magyar hatóságok részéről, Tóth Ferenc azt mondta: Magyarország ugyanannak az Európai Uniónak a tagja, mint Ausztria, így az egységes polgári védelmi mechanizmus működött. Hozzátette: „Lehet, hogy az osztrákok csak katasztrófaturistáskodni jöttek”.


Fotó: MTI / Kallos Bea

Tóth Ferenc kijelentette: mindenki számíthat a katasztrófavédőkre, az eredmény magáért beszél, most nem halt meg senki, nem úgy, mint 2006-ban, amikor az augusztus 20-i ünnepség halálos áldozatokat is követelt.

Készüljünk fel, bénázzunk, aztán hárítsuk másra a felelősséget. A bénaság legátütőbben krízishelyzetben mutatkozik meg – írta a kormány elmúlt napokban végzett tevékenységét elemző Tudatos Vezetés blog. A cikk politikától függetlenül, vezetési szempontból mutat rá 9 olyan pontra, amelyekkel a menedzsment képességeinek hiányát demonstrálták az állami szervek.

A helyzet pontos elemzése helyett most inkább csak arra térnénk ki, hogy korábban Kis Guczi Péter, a Lánglovagok.hu tűzoltóportál főszerkesztője – aki korábban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeleteseként dolgozott – lapunknak azt mondta, a tűzoltóság és a polgári védelem két nagyban eltérő szakterület, összeolvasztásuk vitatott, a „katasztrófavédő” elnevezés pedig nyelvtanilag sem állja meg a helyét, hiszen eszük ágában nincs védeni a katasztrófát.

Kálmán László nyelvész akkor egyetértett a tűzoltókkal. Mint mondta, a „védő” végződésű szavak úgy épülnek fel, hogy az kerül eléjük, amit védenek, tehát ez így, ebben a formában idegen a magyar nyelv szokásaitól. Vagyis ebben az esetben a magyar nyelv megerőszakolásáról van szó. Hozzáfűzte azt is, hogy a tűzoltók, tűzoltóságok nagy hagyományra tekintenek vissza, a hagyományokat pedig a nyelvben is őrizni kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik