Belföld

Módosul a szombati szegedi futókörverseny forgatókönyve

Szombat 11-órára a szegedi SZEOL Pályára egy futamra várják, a megszállott futni szeretőket, a félévig tartó futókörverseny hivatalos rajtot azonban március 30-ára halasztják.

A viszontagságos idő miatt hivatalos rajtot elhalasztják, nem hivatalos versenyt azonban tartanak- közölte az I. Dél- Alföldi Futókörverseny ötletgazdája. Csonka Gábor elmondta: a módosítás oka a viszontagságos időjárás és az, hogy a szombati, szegedi versenyre az ország számos pontjáról érkeznének indulók, akik ezt nem biztos, hogy meg tudják tenni a zord idő miatt. Ezért a futókörverseny első hivatalos rajtját elhalasztják március 30-ára, szombat reggel kilenc órára a szegedi Partfürdőre. Az első hivatalos verseny menetrendje akkor ugyanaz lesz, mint amit korábban meghirdettek. A helyszínen kívül a verseny menetében nem változik semmi.

A március 16-ára szombatra, a szegedi SZEOL pályára meghirdetett indulás forgatókönyve azonban módosul. A holnapi versenyt ugyan megtartják, de az nem hivatalos rajtja lesz a több mint fél éven át tartó mezei futókörversenynek – hangsúlyozta Csonka Gábor. Az ötletgazda hozzátette: a holnapi nem hivatalos versenyre a SZEOL pályára a megszállott futni szeretőket várják, akik nem rettennek vissza a hóban futástól.

A megmérettetés az eredeti időponttól eltérően 11 órakor lesz, és a sok helyett csak egy négy kilométeres, négy körös futamot tartanak. Mindenki ebben indul. Miután ez nem a futókörverseny hivatalos rajtja lesz, így nem lesz sem nevezési díj, sem díjátadás, időmérés azonban igen. A szervezők azonban biztosítják a futni szeretőknek a korábban kijelölt pályát, a meleg öltözőt. A Titán TC Atlétikai Szakosztályának vezetőedzője, Menyhárt Zoltán is jelen lesz, az ő kezében dördül el a startpisztoly.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik